A karácsonyi eljegyzés az olyan romantikus. A család, a szerettek a karácsonyfa pislákoló fényében szipognak, miközben a vőlegény apja meg megbicsakló hangon megkéri a menyasszony kezét annak apjától. Felkerülnek a gyűrűk a megfelelő helyre, mindenki boldog, mindenki örömködik. Ünneplés, pezsgő, sütemény és vigasság hegyek. A leendő ara szinte nem is lát a könnyfátyolán át, vőlegény olyan büszke magára, hogy majd lepattanak a mellényéről a gombok. Pár pohár jó fajta házipálesz után bemelegszik az ünneplő sereg, és megállíthatatlanul elszabadul a dínom-dánom.
Gondolom ez volt az eredeti forgatókönyv, mikor APK bátyjáék karácsonyra tették a "hivatalos eljegyzést". Persze, az élet nem ilyen rózsaszín maszlag. Az ifjú pár annyira nem volt boldog. Nekik ez már kötelező kör volt. APK apukája nagyon szépen, spontán és zavarában összevissza beszélt, de szerintem baromi cuki volt. Engem meghatotott. De csak engem. Ez azért ciki. A gyűrűk pedig már most nem akartak felmenni a helyükre... mi lesz nyáron? Olyan nyögvenyelős volt az egész. Enni már nem akart senki, mert nyilván túl sokat ettünk az elmúlt napokban. A keménykiállású férfi emberek, persze ittak, mint a kefekötő, és keménykedésüknek már a második pálesz véget is vetett. Torzsa persze végig morgott, hogy nem csak jóban rosszban, egészségben betegségben kell ám együtt lenni, hanem szegénységben és gazdagságban is. Mert már csak ínséges idők jönnek, és minden rosszabb lesz ám. Ez most a lehető legjobb.... És ahogy belekezdett a mondókájába, azt vettem észre, mindenki bólogat. APK is. Király eljegyzési hozzáfűzés. Megint kitett magárt. Azt gondoltam, ennél már nem lehet ostobább, vagy hogy innen már tényleg nincs lejebb. Tévedtem.
Mert jött a gyűrű mutogatás, gyűrűfényképezés, ilyesmik. És akkor a nagy öregek elkezdtek storizgatni az ő gyűrűikről, hogy kinek, hogy miért és hogyan törött el, veszett el, lett kicsi, a gyűrűje. És itt jött a végső csapás. Jöjjön a nagy történet:
"Ismeritek, a Marist, itt a szomszéba, a kis Pistának a felesíge, tugyátok, aki süttöri vót, de aztán elvötte a Marist, mert annak több vót a píze, az aptya meg alkoholista vót. Itt lakik három házzal arríb, annak ullan gazos az udvargya, meg ezek a bótba veszik a kenyeret nem a píknél. Na a Maris járt úgy a gyes alatt, hogy fölment a pallásra, má terhes vót a másodikval, közbe, a kisebbiket-e meg len hatta, nem vötte föl magával, aztá azoknak van illen vas létrágyuk, ullan min a Giziéknek-e, tuggyátok, olyan rozsdás, na fölment, aztá ahogy gyütt le, megcsúszott, mert papucsba ment föl, meg mer megszédűt mer terhes vót má megin, és rajta vót a gyűrű, mert ha köll, ha nem hordta, és elakadt a gyűrű, és azon lógott, percekig az tartotta-a, és ammeg lassan leszabtaja az ujját. De hát gondud el, addig ott lógott az ujján, és olyan lassan szakadt ki neki a helyibül. Vagy tíz percig csak kijabál, dehát nem hallotta senik, oszt leszakattt az ujja. Nem is lett meg nekije. Csak négy ujja maratt. Nem lett meg, vissza se varrták. Meghát tőbül kiszakadt nekije. Ugyhogy azért maj gondújátok meg, hogyajnd akargyátok hordani."
Azt hiszem, kellően emelte az ünnep fényét a kis anekdótájával...
