Oké, belátom, tegnap túlontúl csöpögős és elborult voltam. Még igencsak a hatása alatt voltam a "tartóselemtöltés"nek. Kissé kótyagos vagyok még ma is, ez igaz. Kótyagos vagyok, mert még mindig nem mostam hajat, és érzem az illatát, és.... Na jó, de ezt hagyjuk.

Hisz a valóság sokkal Torzsásabb. Tegnap délután APK-val kutyákat voltunk sétáltatni, és amig én a föld felett két méterrel lebegtem és épp annyira figyeltem rá, hogy észre vegyem, hogy annyira ideges, hogy a következő pillanatban nagy volt a valószínűsége egy agyvérzést kap. Megkérdeztem mi a baj, és még épp áthatolt a hangja a rózsaszín maszlag ködön, hogy tesója és anyja leült vele beszélgetni, hogy ez így nem mehet tovább, mert a következő problémák vannak VELEM:

  • Játszom az eszem a fogyókúrámmal még szent este is (mert nem ettem kenyeret, és nem zabáltam náluk, igaz nem is volt miből degeszre enni magam, a legjobb poén hogy most totál nem fogyozom)
  • Nem járunk misére, mert én nem vagyok hívő és megrontottam APK-t (hát nyilván... az éppen műszaki tudományokból doktorálni készülő fiának én tettem az agyába, hogy nem a papok az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen kapcsolat ember és isten között, és hogy az egyház megnyilvánulásai sok esetben több, mint megkérdőjelezhetőek)
  • Keveset járok a keresztanyjához (még így is több a havonta egy alkalom, mint szeretném. Főleg figyelembe véve, hogy egy hónapba csak egyszer jövünk haza, ergo minden hazajövetelkor oda is kötelező mennem.)
  • Nincs egységes véleményünk az eljegyzésünkről, és ez olyan szintre volt ragozva, hogy asszem ezt nem tudom visszaadni írásban (mert APK azt mondta, hogy az nem függ semmitől, majd akkor lesz amikor mi akarjuk, én meg egy tök idegen valami családi ismerősnek azt mondtam, hogy jelen pillanatban APK doktori disszertációja a legfontosabb, aztán majd lesz valami. Itt látszik a feloldhatatlan ellentét kettőnk mondandójában, és tényleg, hogyhogy mi nem úgy képzeljük el a jövőnk, ahogy azt ők kitalálták)
  • Én leereszkedően megtisztelem őket a jelenlétemmel szilveszterkor (meg se hívtak. APK tesója feltette a kérdést, hogy mik a terveink szilveszterre, én meg mondtam, hogy még nem tudjuk, nem döntöttünk. Ez az igazság. Ő ezt úgy értelmezte, hogy ez egy meghívás volt hozzájuk és én tahón visszautasítottam)
  • Feszült és ideges vagyok és velem nem lehet beszélgetni (nem mintha bárki is próbálkozott volna szóba állni velem, igaz én is csak 2szer próbálkoztam, többször minek)
  • Irigy vagyok a tesójáékra, mert nekik minden szépen alakul. (ezt nem értem.... dehogy vagyok irigy! isten ments!)
  • Hogy undorodhatok az ő eljegyzési gyűrűjüktől (mióta undor az, ha nem akarom másvalaki jegygyűrűjét felpróbálni? És az ezredik unszolásra, aminek a végén odaböki torzsa, hogy na mi van, éget, arra rávgáom, hogy igen, éget, mert nem az enyém, semmi közöm hozzá és nem vagyok hajlandó felpróbálni. )
  • És nagyképű nagyzolós vagyok, mert az én cégem fizeti a hazavonat 86%át, hogy lehet ezzel felvágni, mit képzelek én, hogy ezeket az orruk alá dörgölöm. (mert azt mondtam, hogy addig felesleges autot venni, amig a cég fizeti a vonatjegy árát, és bkv bérletet, ugyhogy le lehet szállni a baszogatásunkról, hogy ideje már valami kocsit vennünk)
  • Azzal, hogy mezítláb mosogatok náluk, azzal is csak azt mutatom, mennyire utálok náluk mindent. (torzsa 150 cm mély, a mosogatója a csípőmtől 20 centire kezdődik, így kvázimodo pózba mosogatok, ettől baromira fáj a hátam, ja és magassarkú papucsit vett nekem... gondolom szimpla jóindulatból)
  • APK-t a családja ellen hangolom folyton, biztos azért ilyen kevésbé segítő kész, és ezért morog állandóan (mivel APK kissé kiakadt azon, hogy két hónapja nem tudják megszervezni hogy pontosan mikor fogják tesójáékhoz cipelni a zongorát, és neki ott kell lenni, mert ott kell lenni, de semmi konkrétat nem mondtak neki, csak hitegették, és elvárják, hogy készenlétben legyen, és ezen kifaktadt, hogy hozzánk is megígérte, hogy átjön, és ideje lenne dönteni)

Annyira nem érdekelt, és annyira nem húztam fel magam ezen. Csak annyit mondtam, hogy összefoglalva a családja ki nem állhat, ha van rajtam sapka azért nem, ha nincs akkor azért. Könnyen megoldható a helyzet, nem megyek át hozzájuk, nem látnak, és nem érdekelnek. Ezen APK kiakadt, hogy inkább viselkedjek normálisan. De délután még annyira megvédett mindentől az éjszaka összeszedett rózsaszín cukor burok, hogy fel se fogtam mit mond.

Majd este, mikor beszéltünk telefonon, előről kezdődött a téma. De addigra már a kialvatlanságtól kezdődő migrénem volt, kishíján belepusztultam SZSZ hiányába, így amikor rákezdett, akkor azért így meg úgy, és Torzsának mennyi mindenben igaza van... akkor kiakadtam, és letettem a telefont, hogy "bazmegtorzsacéltértél". Ezt akarta, hogy APK ellenem forduljon. Hát sikerült...

SZSZ persze felügyelet alatt, én meg vissza tértem a hétköznapokba... Rövid kétezer év volt... már csak a hajamnak van évezrednyi illata :(

 

Szerző: Verde Lunaria  2011.12.29. 09:38 6 komment

Címkék: szsz apk torzsa

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr713503655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.29. 16:44:59

Azt hiszem, nagyon fontos kérdés, h az, akivel élünk, nem veszi észre ezt a rózsaszínű ködben lebegésünket, azt h minden pórusunkból a MÁSIK sugárzik, vagy nem AKARJA észrevenni.

Verde Lunaria 2011.12.29. 18:30:21

@anyuss:
Értem, hogy mire gondolsz, de mégse. Mert nem tudom, miért nem veszi, vette észre... oscar-díjas alakítást azért tuti nem nyújtottam.
Nem értem... Vagyis értem.
Nem tudom....

2011.12.29. 18:32:56

@Verde Lunaria: Hát ez az. Nem mindig könnyű rájönni h nem látja, vagy csak fél meglátni.

Verde Lunaria 2011.12.31. 10:26:55

@anyuss:
Túl nagy falat ez nekem...

motymoty 2012.01.02. 15:37:02

Miért kell másnak a jegygyűrűjét felpróbálni? (persze a többit sem értem teljesen..)

Verde Lunaria 2012.01.02. 15:41:45

@motymoty:
ez egy ilyen felfogás.
Sztem azt hitték, hogy alig várom, hogy az én ujjamon is legyen, és hogy ezzel milyen jót tesznek nekem. Mert ha csak próbaként, de kaphatok egyet. Vagy hogy majd ettől megjön a kedvem, és addig fogom rágni APK fülét, amig el nem vetetetm magam és tenyésztehén módjára belekezdek az unokagyártásba.... vagy valami ilyesmi
süti beállítások módosítása