Elviekben nem akartam megírni, de ehhez a bejegyzéshez elengedhetetlen. Tegnapelőtt este Anyu elővett és volt egy nagyon komoly beszélgetésünk, ami hatalmas közös bőgésbe torkollot. Apk, az életem és egyéb katasztrófák... Asszem, annyira nem szörnyű a helyzet, ahogy ő látja, és nem is tudom, hogy mért bőgtem jobban. Azért mert őt sírni látom, vagy mert vannak dolgok, amiben igaza van... Közben meg tudom, hogy ez az egész kupac kaki az én dolgom és a megoldása is csak rám vár. Ahogy a hogyan-ja és a módja is.

Ezután annyira szükségem volt Paragrafusra, mint egy falat kenyérre. Szerencsére volt hozzá tegnap estére egy üveg borom is, és mivel ő pont olyan szerencsétlen, mint én, és egy kicsit jobban átlátja, átérzi (sőt, ugyanúgy megéli) a szóban forgó katyvaszt, könnyebb volt tovább lendülni, és enyhén pityókás állapotban ezen az egész vackon röhögni (na és az avonból pasit rendelni. Mert ugye milyen már, hogy minden termék megrendelhető, csak a pasik nem?! Ajánlom figyelmetekbe az új nőnapi katalógus 60. oldalán szereplő Percive-s pasit. Megrendelném).

Szóval jót tett és kevésbé látom tragikusan, mint Anyus beszélgetés után. Persze, szar a helyzet és öregszem, meg valóban nem vagyok a toppon, és a többi, és a többi. De azért na. Ne tessék már élve eltemetni. :)

Éjjel kegyetlen rosszul aludtam, pörgött az agyam mindenféle szarságon.

Reggel alig bírtam kinyitni a szemem, Kézműves kutyája ébresztett, mert neki persze semmi se szent. Még azt is megengedtem, hogy befeküdjön mellém, csak hagyjon aludni... 5 percig meg is tette, aztán odafingott egy hatalmasat... Muszáj volt kelnem.

Azonban Apu eddigre már kávét főzött meg hozott friss kiflit. Így lassan kinyílt a csipám. Visszavackoltam magam a nappaliba a reggelimmel. Kapcsolgatom a tévét, iszogatom a kávét és akkor egyszer csak nini, "Ízek, imák, szerelmek". úgy megörültem neki, hogy csak na. Szeretem a filmet. Szeretem a könyvet. Igen kell egyfajta hangulat hozzá. De nekem tetszik. Kicsit a saját vergődésemből kivezető utat jelképezi.

Aztán kisütött a nap. Hetek óta talán először.

És ahogy Okossal flörtölgettem a neten, megakadtam egy blogon. Nem új, hogy szeretném egyszer végig járni az El Camino-t. Eddig ugye nem volt rá időm. Hát az most van. Igaz nincs kivel. De kell nekem útitárs? Nem ártana... Hm... És csak pörög az agyacskám, hogy bakker, most adott minden hogy megcsináljam. Miért ne? A blog nagyon nagyon jól leírja, összefoglalja, hogy mi merre és hogy. Tetszik. NAGYON TETSZIK.

Több heti rezignáltság után az igazi "verde-bogarak" mocorognak. :)

A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!

Ízek, imák, szerelmek