Amennyire akartam APK-val beszélni, ez után az egy óra után annyira bánom.

Vagyis nem.

Mert valahol röhejes, hogy ő mindent, de mindent tud rólam. Tényleg mindent. Én meg semmit róla.

Hogy mikor járok haza, hogy mikor nem. Hogy mikor vagyok németeknél, hogy mikor nem. Hogy lakást veszek, vagy hogy éppen kivel találkozok vagy kivel nem.

És ez bosszant, mert valahol meg számon kér. Meg lebasz. Meg aztán meg mégse.

Igaz kitart amellett, hogy én nem voltam elég kompromisszum kész, és nem az a lány vagyok, akit 12 éve megismert, és elfelejtettem ki vagyok. És hogy ha én 1 napig tudnám sorolni mit megtettem kettőnkért, akkor ő két napig...

Aztán kicsit mesélt magáról, a terveiről, és hogy mit csinál. Éppen.

Lesz olyan idő, hogy kicsit ne legyek rá mérges, meg féltékeny, meg irigy? Persze, itt igaz az, hogy bárcsak minden céges buli olyan lenne, mint amilyennek az asszony gondolja otthon. . Meghogy azzal, amit most érzek, valószínűleg kurvára nem vagyok egyedül. 

Oké, megborultam.