Csodás idő van, én pedig félelmetesen nem aludtam eleget. Sőt, egy ideje megint alig alszok 5 órát, na jó.... kevesebbet, talán négy és felet.

Így reggel felsimogattam az én szőrkupacom, sportcipőt húztam, és kivittem futni. Mert az a terv, hgoy majd mi minden reggel együtt fogjuk lefutni a felesleges energiánkat.... És ez egyenlőre két nagyon fontos okból is terv. Mégpedig az első pont, hogy Diónak is szoknia kell, mert bár bírja az iramot, de a tempó tartása és megértése, hogy ha a gazdival fut, és beosztja az energiáit, akkor még élvezni is lehet ezt, még igencsak nehézkes...

Mondom én, aki úgy fél óra után feladta volna az egészet a fenébe, mert nem vagyok edzett, mert nem jó a terep, mert különben is, tököm tele.... ÉS főleg, mert a cipőm az csak egy egyszerű Sport cipő és nem egy futócipő. Kéne egy jó cipő, ha tényleg ilyen idiótaságra vetemedek. Mert EZ a genya izé kidörzsölte a lábikám, és a bokám meg csak nyiklett nyaklott és tényleg éreztem hogy ez az izületeimnek nem jó...

... Pedig úgy elfutottam volna, őgy kifutottam volna magamból a gondolataim érzéseim, a munkám, az agyam, az életem, amindent... a végén pedig egy rohadt nagy ordítással úgy összeestem volna a dunaparton. De... nem vagyok terminátor.... Nem bírta a bokám. Majd idővel....

HOgy mi a bajom? Minden és semmi. Sok. Lazítanék...

Elszopogatnék egy pohár bort egy jó vacsora után egy étterem teraszán és sekélyes dolgokról fecsegnék, nem akarnék se életet se világot megválltani. Csak lennék.... csak elengednék, és nem törödnék.... Nem érdekelnének a határidők, öszsegek, életek, sorsok, gondok.... Kinyitnám a kezem és minden görcsösen benntartott probléma tovaszállna... engedném, majd másnap mosolyogva újratöltve összekapnám és lassan folyamatában megoldogatnám őket....

Mégiscsak vennem kell egy normális futó cipőt hogy minden reggel ordíthassak egy hatalmasat...