Ültem a kocsiban melegítettem és párátlanítottam. Tovább tarott mint szokott, vagy csak belebambulatam és elveszett néhány perc. Előfordulhat...
Maxra tekertem a fűtést, rádió csatornát váltottam, tapsikoltam, és gyúrmákoltam az ujjaim, vártam amíg leszárad annyira az ablak hogy kilássak. Néztem ahogy kel fel a nap, hallgattam a rádiót, és olyan... olyan elégedett voltam. Nyugodt. Stressz és panasz Mentes. Mert mi miatt van aggódni valóm? Éppen semmi miatt. A melóm streszes és sok, de fizetnek érte, és a kollégák is elviselhetők. Van egy lakásom, aminek minden számláját bőven tudom fizetni. A barátaimmal is kerek minden. Otthon is kvázi oké a helyzet.... Pasi téren sincs semmi okom virnyákolni. Tudom, kinek hol a helye, kinek mit jelentek. Ki mit jelent nekem.
Nincs okom panaszra.
Minden rendben van.
És így is fog maradni.
Teszek érte. Szeretném, ha itt, pontosan itt, a mellkasomban ez a furcsa de jó érzés elkísérne...
Köszi élet, köszi sors!
A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.
Robert Hunter
