Akkor most adok magamnak egy kis időt, hogy feldolgozzam.

A magányt.

Az érzést, hogy tudom, hogy hol lenne a helyem, hogy hová való vagyok, hogy ki mellett vagyok én, ki mellett magától érthetődő a lét.

A gyászt.

A vörös rózsát, a lovagiasságot. A hiányzó normalitást. A vágyat egy hétköznapi egyenes vonalú életre.

Veszek egy nagyobb levegőt, benntartom, és kifújom.....

Szúúúú, száááá..... 

Szerző: Verde Lunaria  2014.03.03. 09:18 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr645840799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

chanson 2014.03.03. 23:53:15

Én szerettem egyedül lenni 15 év után... kellett jó pár év, mire újra rászántam magam, hogy ketten... olykor még ma is lázadozom. :-)