Muszáj volt. Kimentem a Margitszigetre. Gondolkodnom kellett, hogy mit akarok, és hogy akarom.

Nem érdekelt, hogy még félig taknyos és lázas vagyok. Bicajjal mentem a ragyogó napsütésbe. Hihetetlen volt. A Rakparton láttam virágzó cseresznye fákat, a madarak csicseregnek, kamaszok andalognak és le se szállnak egymás szájáról.

Az illat, a szél az arcomon, a napfény a karomon. Ahogy gyorsítani tudtam, és ahogy elfeledkeztem a városról. Aztán a Duna. A Duna part. Maga a Sziget. Szeretem a Szigetet. Az egyik kedvenc helyem a városban. Pont erre való. A naplóval a kézben ücsörgésre és az írásra. Mert az az igazi. Akkor beszél az ember a lelkével a lelkére... Egy döntést meghoztam. És ezzel talán felveszem a fonalát a félbemaradt folyamatoknak. Remélem.

Csendes fohász, hogy kérlek Bennetek segítsetek, legyetek velem, hogy a novemberben elkezdett utam végig járjam, hogy végig vigyem amibe belefogtam, és azt amiben most megtorpantam. Mert akarom. Döntöttem. Akarom, hogy így legyen és megtörténjen! Meg kell történnie.