Tudni való rólam, hogy imádok bicajozni. Most már. Vagyis... régebben is szerettem, de az más volt. Falun a birnga alapvetően közlekedési eszköz, és másod, talán harmad soron csak szórakozás. (Másod soron felvágás, hogy nézd, nekem bibííííííí nekem ilyen) Ehhez mérten szerettem, használtam én is.

Aztán felkerültem Pestre. Első körben a koleszos évek alatt még szabályosan használtam a BMV-t, aztán már én is blicceltem. Majd elkezdtem dolgozni. BMV-ztem, utáltam, de praktikus volt. Egyszer csak párom, az egyik haver hatására megbolondult, hogy vegyünk bicajt, azonnal. Na igen. Az ötlet kicsit se tetszett (sőt, ott szabotáltam a tervet ahol csak tudtam). PESTRE?! Bicajt? Hosszas rábeszélés után hagytam magam, beleegyeztem, hogy vegyünk bicajt úgy max 30-ért. Ez az álomkép az összegről hamar meghiúsult... A végeredmény (amibe persze teljesen beleszerelmesedtem) sajna a dupláját is meghaladta. Egy strapabíró monti-t vettünk. Gyerekkori álmom valósult meg hirtelen ennek a férfivázas kemény gépnek a személyében. Szép csilli-villi acélkék-szürke volt. Vettem hozzá katicabogaras csengőt., hogy kicsit nőiesítsem. Nagyon csini volt. Kezdetben csak hétvégén került elő, aztán egyszer-kétszer bementem pénteken vele dolgozni, majd folyamatosan bekerekeztem, amíg tíz fok alá nem esett a hőmérséklet.

Imádtam, imádom a bicajt is és a bicajozást is. Falun és városban is. Most már. Egyaránt. Tényleg. Levezeti a stresszt, szabadnak érzem magam tőle, és a belvárosban gyorsabb vagyok mint bármelyik BMV. Persze, egészséges, környezetbarát, pénztárca kímélő. Ami kezdetben azért jelentős gondot okozott, az a ruha kiválasztás volt (nyilván női probléma), mert hát hogy hogy, meg mit. Aztán megoldottam. Ezért van a frankó bicajos táskám, váltás inget, szoknyát simán elbírok, és a cipő sem gond, mert a  magasságom miatt nyáron szinte állandósult a balerina. Igaz, ennek az acélkék szerelem bicajnak brutál pedálja volt. Krómozott, hegyezett fém pedál, ami szét szabdalta a kis cipellőim talpát. Ezen a kis kellemetlenségen, két idegen segített átlendülnöm, megfosztottak a cipőevő pedál gondjától. Tavaly nyár elején ellopták szőröstől bőröstől a bicajom. Ellopták az én drágaságom. Fényes nappal a leláncolt bicajt a Vörösmarty térről a NewYorker elől. Délben, a rendőröktől és turistáktól hemzsegő térről, a biztonsági kamera orra elől, megközelítőleg 10 perc leforgása alatt. Erővágóval elvágták a lakatom, és elvitték. Csak a szétvágott lakat zár részét hagyták meg nekem . Voltam olyan hülye, amikor a hűlt helyét találtam, az első gondolatom nem az volt, hogy ellopták, hanem, az, hogy jajj, valakinek útban volt és odébb tolta!(?!) De nem. Két "etnikum" a kamera felvételeink tanúsága alapján erőszakkal a magáévá tette.  Természetesen a tettesek nem kerültek elő.

Nagy sírás rívás következett. Nem akartam bringa nélkül maradni a verőfényes nyár legelején, és nem is áltattam magam. Tudtam, hogy ez már soha az életben nem lesz meg. Igazam lett. Sajnos. Ezért hagytam magam másodjára is szerelembe esni, igaz, most másként. Mondhatni praktikusabban. Az első bicajom választásakor még a vidéki lány győzedelmeskedett. Férfivázas kemény monti. A mostanim egy csodaszép hófehér női trekking. Hatalmas kerekekkel, baromi jó teleszkóppal és kényelmes üléssel. Ez a bicaj, sokkal, sokkal jobban megfelel nekem, a városi létemnek, meg a hétvégi kiruccanásaimnak. Tökéletes. Ezen nem fáj se a hátam, se a vállam. Egyszerűen kényelmes. Gyors. Fürge. Szuper. Ő az igazi.

És ha nem lennék fülig taknyos, már vele járnék dolgozni. De az vagyok, ezért még kicsit visszafogom magam. Még. Egy iciri-piciri-micirit.

A lényege ennek az egésznek: pattanjon kerékpárra mindenki. Ne legyetek szkeptikusak. Vagyis legyetek, csak próbáljátok ki. Nyilván 3 gyereket az iskolába oviba vinni nem lehet bicajjal. De annyian vagyunk, akiknek nem kell ezt a feladatot teljesíteni. És annyiunknak van elérhető távolságban a munkahelye. Csak egyszer, egy pénteki napon, próbaként. Ennyit megér. :)

Alább pedig kedvcsináló videók. Amolyan kampány célból. :)

Igaz ez a fenti nem feltétlenül a bicajozásról szól, de aki bringázik, még az ágyban is strammabb.

Ugye mondtam, hogy ez mindenkinek élmény :)

És valóban. Én is tapasztaltam könnyebb így ismerkedni. De még mennyivel könnyebb :) És talán, a bringások kicsit összetartóbbak is. De lehet, hogy ez csak az én tapasztalatom.

Azért ezt a toronydaruba való "felszáguldást " olyan E.T. módra én is kipróbálnám.

Tudom, tudom, ezt mindenki ismeri, láttátok már sokszor, de ettől még nekem nagy kedvencem. Főleg, hogy idén már én is a "hegyen" dolgozok, így szinte látom magam, amint először felküzködök, és hazafelé :D Na akkor, utánam a vízözön :D

 

Szerző: Verde Lunaria  2011.04.04. 07:42 Szólj hozzá!

Címkék: én kedvenc bringa

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr222797858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.