"Valami szomorú dallam hangjai halkan kísértenek éjszakákon át,

Velem vannak és együtt dúdolgatjuk a halál dalát..."

Kaptam egy sms-t. És egy e-mail-t. Sikeresen tönkre tettem.... örökre megbántottam a legjobb barátom. És érthető módon elege lett belőlem, és kiadta az utamat. Érthető az egész. Megértem.

Igaz, most nem kapok levegőt, szúr a szívem és forog velem a világ. Tudom, hogy mit kellene tennem, de képtelen vagyok. Nem akarok. Nem bírok, megbénítom saját magam. Ez a helyzet...

Fizikailag szakad meg a szívem, érzem. Ennyire rossz még soha nem volt szúr, zsibbad, talán nem is lenne rossz, most azonnal szívinfrartusban meghalni, most azonnal, és nem törődni semmivel és senkivel.

Az a téboly szerű röhöghetnék van rajtam, és várom, hogy a megrepedt szívem mikor áll le. Mikor mondja, hogy na bazd meg itt van, elég volt. Egy életre elbasztál mindent.

Pedig azt mondták, hogy semmi sem megváltoztathatlan, csak vannak dolgok, amiért többet kell dolgozni. 2010. november 25. Ez volt az esélyem napja. Azóta minden csak romlik. Nem találom a kiutat. Végem van....

Szerző: Verde Lunaria  2011.04.04. 09:43 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr872798068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.