Elfáradtam. Az "én" szétesett. Ez a hét igazolja. A milliónyi személyemnek egyenként annyi programja van, ami egy kisebb hadsereget lefoglalna. De a sok "én", mégis... csak egyetlen testhez tartozik, egyetlen életet képes csak élni. Egyetlen elvárásnak tud egyszerre megfelelni. Ez az egy test egyszerre csak egy "én"-nek képest teret adni, egy "én" parancsát képes szolgálni. Hiába, ha a lelkemben visakodnak a többiek... hiába a sok igéret...

A darabok... képtelenek egyetlen egésszé összeállni. Annyira összetörtek, széthullottak, hogy képtelen vagyok a mozaik darabkákat akár ha csak egyesével is, de összeilleszteni. Azt sem tudnám kivel kellene kezdenem... az őszintével? Ő lenne a célravezető, de a legkártékonyabb is. A gyerekkel? Ő most nincs is itt, elveszett. A többiek... mind összetettebbek, mint sem, hogy kategorizálni lehessen őket.

Mondanám, hogy irigy vagyok. Irigy mind azokra az emberekre, akik "egyek'... Nem kell gondolkodniuk, hogy hol kezdjék a puzzle-t.

Szerző: Verde Lunaria  2011.07.13. 16:34 Szólj hozzá!

Címkék: én

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr863063657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.