Az utcán jövet-menet nézem, aki szembe jön velem. Fura, hogy nem csak egy embert látok, hanem ŐT. Azt, aki. Vagyis, akit mögélátok. Arra gondoltam, hogy megírom, ha Valaki Olyat látok, aki megmozgatja a gondolataim. Nem kell feltétlen különleges embernek lennie, elég ha valami apróság fog meg rajta. És mivel szeretem elemezni embertársaim, arra gondoltam, ha valaki megkapót látok, megosztom. Lássuk a mai "alanyt".

A legmélyebb benyomást a Móricon egy piros nadrágos, szürke mellényes, szürke pólós srác tette ma rám. A combinok végállomásánál lévő korlátnak támaszkodott valami észvesztő hanyag eleganciával. Lassan, komótosan szívta a cigijét, minden mozdulata kimért volt, megfontolt és roppant... hm... erotikus. Kihívóan figyelte a járókelőket ahogy a tér felé nézett. Szőkés haja volt, a füstöt felfelé fújta, de a szemei folyamatosan kutakodtak a tömegben. A kezében nejlonszatyor, tele narancsos sörrel. Várt és vizslatott. Egyszerűen tudatában volt önnönmagának. Tisztában volt vele, hogy Ő egy jelenség. Mozdulatai, a ruhája, a szemtelen tekintete, az a pimasz, talán kicsit felsőbbrendű magatartása. Talán egy haverjára várt. Talán egy csajra. Talán egy csaj-haverjára. Nem gondolom, hogy komoly barátnője lenne. Mert ő az a hódító típus. Akinek a vadászat maga az értelem, a cél, és a kihívás. Nem kétlem, hogy mindíg megszerzi amit akar. Ritkán kap nemet, annak ellenére, hogy nem a tipikus férfiideál. Mégis, biztos vagyok benne, hogy olyan estéje lesz ma, amiről sokan csak álmodunk. Sörözget, hódít, élvezkedik. Talán éppen most, ahogy begépelgetem ezeket a sorokat, róla agyalva, talán éppen most hajt valakit uralma alá. Legyen az férfi vagy nő. Szinte teljesen mindegy. Tudom, hogy a nők elalélnak tőle, a férfiak pedig érzik benne az alfahímet, és ezt, ezt a pozíciót irigykedve, de tiszteletben tartják. 

Ahogy közeledtem felé, egyre gátlástalanabbul néztem őt én is. A szemébe akartam nézni. Talán... egy pillanatra még észre is vett. És akkor én... megfutamodtam.... Megfutamodtam, mert túl magas vagyok és túl kövér, és túl.... gyáva. de miután átmentem a zebrán, a kocsma előtt visszafordultam, egy utolsó pillantásért. Hogy lássam még egyszer A Jelenségét. Széles vigyorra húzódott a szám... ő is pont  hátranézett, pont az irányomba... A vigyorom pedig még jobban kiszélesedett, mert mellettem/mögöttem egy szőke magasc csinos, jónős csaj szintén abban a pillanatban fordult hátra, és eszküszöm, hogy a srácot nézte. Komolyan... mi a bizonyíték, ha nem ez a kis közjáték. Ki tudja, hogy a srác miért fordult hátra, de az tuti, hogy "mi csajok" miatta...

..... (hát ez ilyen lett... folytassam még egyáltalán?)....

Szerző: Verde Lunaria  2011.07.28. 21:06 2 komment

Címkék: irodalom emberek

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr443108302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sangel 2011.07.31. 13:20:34

Igen! Folytatást! Szeretem olvasni, hogy nem vagyok egyedül az elemzésekkel és fantáziálásokkal! :)