Eddig úgy gondoltam, hogy ezen "főcím" alá, főleg olyan emberekről írok, akiket nem ismerek és soha nem is ismerhetek meg, csak "hozzágondolhatok" itt a jellemükhöz. Mégis, most ezt a saját magam állított elvet, vagy gondolatot egy picit megtöröm. Olyan emberről írok, akit még annyira nem ismerek, de majd fogok, az biztos.

Szőke... kék szemű... magas... fokhagymagerezdnyi cuki popsival. Ing-farmer-elegáns cipő kombó. Már már amerikai mosoly. Tényleg nem tartoznak a szőke pasik a kedvenceim közé, de valószínűleg ezután a srác után mások is megfordulnak az utcán. Mert határozottan jól néz ki. Jó az összkép. Pontosan az a kategória, aki után mondjuk én csak ácsingózok, mert nem vagyok elég "jó nő" egy ilyen pasihoz. Ahhoz vékonyabbnak, csinosabbnak, gondtalanabbnak, szebb arcúnak kellene lenni. Pedig jajj, de csípem ahogy hanyagul a vállára veti "Ez A Típus" a szövet, színes oldaltáskáját, azt a laza eleganciát, azt a vigyort.... na... még ha szőke is... bejön. És szép a keze. Olyan jó nagy és olyan tökéletesen ápolt.... Szóval ő az a "NYAMI" kategória.

Egy villamossal utaztunk több reggel is. Kicsit nyálcsorgattam reggelente tehát a szemem sarkából, de ennyi, még csak annyira se fogott meg, hogy itt fantáziálgassak róla. :D Aztán egyik reggel pont ott szállt le a villiről ahol én, és abba az irányba indult el, amibe én is. Hát tuuudom, hogy ez olyan pasis szokás, de nem előztem meg, mert télleg bejött a cuki feneke, meg nem is siettem be melóba. Követtem, követtem, és egyszer csak.... egyszer csak belép az ÉN melóhelyemre. Itt azért, megálltam egy mély levegő vétel erejéig, mert mindenféle variáció átfutott az agyamon, hogy mit kereshet pont az én melóhelyemen... (nem nagy irodaház, itt csak az én cégem van, aki ide bejön, 90% hogy közöm lesz hozzá) Nagyon bíztam benne, hogy nem vette észre a reggeli csöpögéseim, abban meg pláne, hogy talán bejön az a 10%nyi esély, hogy semmi közös dolgom nem lesz vele...

Bejött, jelentkezett a recepción, leült, nyilván el kellett előtte sétálnom, illedelmesen köszönt nekem is, és várt. Na meg én is, hogy ebből mi lesz. Egyszer csak jön az e-mail, hogy szeretnék bemutatni nekünk „Sziklát”, az új gyakornokot…. Az összes perverz film bevillant, ahol a vén női főnökök rácuppannak a zsenge fiatal kis gyakornok srácokra.  

Mivel nem tudhattam, hogy kiszúrta-e a villamoson, minnél természetesebben próbáltam viselkedni, hoztam önmagam, bár megvolt bennem a kellő távolság tartás. Ez asszem sikerült is. Nem rajongtam érte, mint a villin, de azért rendes voltam velem, mintha én egy öreg bútordarab lennék itt, aki tök jó fej az újakkal, de csak kicsit. Kb, annyira, hogy érezze, van figyelve rá, de azért nem ő a középpont. Első körben meg is kaptam tőle azt a fajta hálás mosolyt, ami az új kollegák arcán terül szét, ha valaki kicsit útba igazítja őket. Nem vittem túlzásba, megkérdeztem, hogy van-e kajája, ha nincs rendelhet velünk. Semmi több. Tényleg. Emiatt bezsebeltem a nekem szánt mosolyt és kész. 

Szerencsére nem egy szobába dolgozunk. Ami tökéletes, mert nem érzem magam cikin, bár senki nem tud az idióta viselkedésemről, de akkor is. Valahogy mégis... fura az egész... Mintha, vonzódna hozzám. Mintha... Mikor bemegyek, találkozok vele, csillogó szemekkel köszön, a mosolya csak úgy ragyog felém, ha mással beszélek szakmai kérdésekről, a szemem sarkából látom, hogy kb kiesik a kezéből a ceruza és tátott szájjal figyel. Mintha, hangsúlyozom, mintha! le lenne nyűgözve. Kajálni mikor kimentünk, mellém keveredett, és úgy sétáltunk. Fura.   Lehet lebuktam és csak hülyít?

Őszintén megvallva… Ezt azért nem hiszem, nem veszem komolyan.  Mármint a le van nyűgözve, meg vonzódik hozzám részt. Hülye vagyok. Kellene az egómnak, és többet látok a szituba, mint a valóság. Szeretném mindezt gondolni, de valószínűleg fele se igaz. Persze figyel, meg udvarias, meg kedves, de hogy le lenne nyűgözve… talán a szakmai tudásom miatt, de még azt sem gondolom. Az ilyen pasik nem az ilyen csajokért vannak oda, mint én. Sokkal jobbak jutnak nekik. Ez meg… amit képzelek, mert szerintem csak képzelem, és nincs így… csak azért van, hogy a saját önbizalmam dajkálgassam kicsit… pedig…. dehogy…. és ráadásul tudom is, hogy EZ mind-mind csak illúzió, amit egy kedves, fiatal Szőke Herceg természetes, és nem különleges reakciója köré vontam.

Szerző: Verde Lunaria  2011.08.25. 14:26 1 komment

Címkék: én irodalom emberek

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr863179774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sangel 2011.08.26. 14:49:50

Háát nem is tudom, hogy hol is kezdjem!
1. Irigyellek! Szőke herceg a zsánerem, és még a keze is szép.. WOW "cuki" lehet !
2. Nem vetted még észre, hogy hosszabb távon egy jó nőnek és egy jó pasinak sincs vele egyenrangúan szép párja?! Szerintem két szép ember nem fér meg egymás mellett, ahogy két dudás sem! Ez így van elrendelve!
3. Önbizalom!!!! Sosem tudhatod... :D Állj így hozzá... Én is mindig így álltam hozzá, és van már emiatt egy-két szép "trófeám" ;)
Fő az önbizalom!