...pedig el se kezdődött a nap. Kelhetnék fél nyolckor, én mégis fent vagyok már hatkor. Ez már egy jel. Jel, hogy valami megint nem stimmel az idegpályáimmal. Ez az a fajta ideg, ami az ujjaid végében keletkezik, hiába nyújtózkodsz, rázod le kezed lábad, egyre görcsösebben kúszik felfelé ez a nyomorult érzés.

Óracsörgés előtt nem keltem fel, utána kivonszoltam magam kávét főzni, APK-nak csináltam egy szendvicset, bevittem neki, bekapcsoltam a tévét, az egyik csatornán Damu mentegette magát, a másikon meg Gyurcsányt mentegették... Mindkettő épületes látványt nyújtott és csak emelte a reggel fényét. Annyi f@szságtól kissé felgyorsult az ideg elterjedésének sebessége.

Aztán APK elkezdett kérdezősködni, hogy mi a baj, miért nem beszélgetek vele, miért nem osztom meg vele mi nyomja a pici szivem... JUJJJ, de utálom, mikor úgy gügyög hozzám, mint egy értelmi fogyatékoshoz. Aztán romantikázni akart, amihez végképp nem volt kedvem, legszivesebben rátekertem volna a takarót, jó szorosan, hogy addig ne tudjon kikeveredni belőle, amíg el nem indulok... Itt már majdnem elérte az agysejtjeim az ideg... Pedig szegény ténlyeg nem csinált most semmit, csak nem erre lett volna szükségem, hanem arra, hogy hagy menni.

De a hülye érzés nem hagyott nyugton, még akkor se mikor jól bevágtam magam mögött a fürdő ajtót, még akkor se amikor a cipőfüzőm elszabtam, még akkor se, mikor lerohantam a lépcsőn... Aztán megláttam magam egy üvegtáblaban. Addigra kétségtelenül legyűrt az ideg, és érintésre robbantam....

Szóval üvegtábla, csak néztem azt a tébolyult tekintetűt idegenet, aki úgy pislogott vissza rám, mintha a következő pillanatban előkapna egy AK-47-est és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül golyózáport zúdítana rám. Néztem, és láttam, hogy hiába az élre vasalt nadrág, a ropogós ing, hiába a szoros, konzervatív konty, hiába olyan "egésznek" kinéző a külső, mind csak álca. Mind csak csomagolás, valami izé, ami azért van, hogy az elvárásoknak megfeleljen. Ebben a üvegtükör-társban nincs semmi barátságos, nincs semmi kedvelni való, és igazából nem is ismerem. Azt se tudom, ki Ő...

Ekkor a lámpa zöldre váltott, elszakadtam a gyilkos tekintettől, rohantam tovább, de érdekes módon, a bomba... most nem akart robbani... Nem tűnt el az ideg, visszaszorult oda, ahonnan indult, az ujjaim hegyébe, ahol még most is érzem, ezért ütöm a billentyűket olyan erővel, hogy majdnem kiszakadnaka helyükről. Talán az üvegtábla-gyilkostól megijedt, és úgy gondolta, az ujjbegyeimben nagyobb biztonságban van...

Ezért az ideg helyét most átvette egy kérdés: ki vagy te? Ki a fészkes fene vagy te? Ki a franc vagy és mit akarsz, mit szeretsz, mi bánt, mi ellen küzdesz, miért harcolsz, mire vágysz?

Szerző: Verde Lunaria  2011.10.04. 09:27 Szólj hozzá!

Címkék: én

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr673277176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.