....még mindíg nem nekem való. Pedig most már illene megtanulnom benne menni, hordani. Benne vagyok abban a korban (és súlyban, mert állítólag van az az őrület, hogy a magassarkú karcsúsít), amikor erőteljesen ajánlott ez a borzalom. Egyesek szerint az általam választott, múlt héten megvásárolt cipőcske nem is annyira brutál a maga 7,5 cm-jével. Mégis... Jajj...
A lényeg, hogy jövő héten a másod melóm keretében rendezvényt szervezek és több ezer ember előtt kell csini-binin rohangálnom magassarkúban és decens fekete szoknyában, elegánsan, határozottan, kecsesen, meg ilyenek. Erre a fantasztikus alkalomra vettem egy kényelmesnek látszó bőr magassarkút, amit ma magamra erőltettem, hogy egy hét alatt talán megtanulok majd benne járni. De azt hiszem, ez esélytelen.
Amúgyis gyengék a bokaszalagjaim, ezért nyeklik-nyaklik jobbra balra benne a lábam, közbe-közbe a bokacsontom érinti a földet, én mókásan meg-meg roggyanok, elvörösödök, fejem lehajtom, hogy talán nem látta senki, és sietnék tovább, de ebben a cipőben még sietni se lehet. És tényleg csak remélem, hogy olyan hangosan nem fog röhögni rajtam senki, hogy én is halljam. Persze, mindez minimum tíz méterenként ismétlődik, ezért a 20 perces utam a melóba olybá tűnt, mintha legalább négy órán keresztül folyamatosan gyalogoltam volna.
Asszem tisztelettel adózom minden nő társam iránt, aki kibírja ezeket a kínzó eszközöket napi 8 órában több egymást követő napon keresztül...
