imagesD31RQZWZ.jpgÜltem a kocsiban melegítettem és párátlanítottam. Tovább tarott mint szokott, vagy csak belebambulatam és elveszett néhány perc. Előfordulhat...

Maxra tekertem a fűtést, rádió csatornát váltottam, tapsikoltam, és gyúrmákoltam az ujjaim, vártam amíg leszárad annyira az ablak hogy kilássak. Néztem ahogy kel fel a nap, hallgattam a rádiót, és olyan... olyan elégedett voltam. Nyugodt. Stressz és panasz Mentes. Mert mi miatt van aggódni valóm? Éppen semmi miatt. A melóm streszes és sok, de fizetnek érte, és a kollégák is elviselhetők. Van egy lakásom, aminek minden számláját bőven tudom fizetni. A barátaimmal is kerek minden. Otthon is kvázi oké a helyzet.... Pasi téren sincs semmi okom virnyákolni. Tudom, kinek hol a helye, kinek mit jelentek. Ki mit jelent nekem.

Nincs okom panaszra.

Minden rendben van.

És így is fog maradni.

Teszek érte. Szeretném, ha itt, pontosan itt, a mellkasomban ez a furcsa de jó érzés elkísérne...

Köszi élet, köszi sors!

A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.

Robert Hunter

 

Szerző: Verde Lunaria  2014.02.18. 11:19 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr325820615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.