Akkor most adok magamnak egy kis időt, hogy feldolgozzam.
A magányt.
Az érzést, hogy tudom, hogy hol lenne a helyem, hogy hová való vagyok, hogy ki mellett vagyok én, ki mellett magától érthetődő a lét.
A gyászt.
A vörös rózsát, a lovagiasságot. A hiányzó normalitást. A vágyat egy hétköznapi egyenes vonalú életre.
Veszek egy nagyobb levegőt, benntartom, és kifújom.....
Szúúúú, száááá.....