Egyszer mindennek vége. Ahogy ennek a blognak is. Egyszer mindennek eljön a befejező momentuma, ahogy ennek a blognak is....

Lesz másik. De nem itt, nem ezen a néven, és nem ennek a folytatása, és nem, nem lesz meghívós.

Annyi minden Volt a fejemben, annyi mindent akartam nektek mondani azzal az összevissza szívből jövő sokszor kaotikus őszinteséggel, amivel az egész magamközt írodott....

Az élet nem olyan mint a munkám. Nincsenek ekzakt határidők. Nem mondhatom, hogy 20ig megcsinálom a bevallást és befizetem. Nem írhatom, hogy összerakok egy beszámolót, ellenőrzöm, és közzéteszem. Az élet nem ilyen.

Az élet, undoríton koelhósan élet. Adja magát minden sora, minden betüje....

A kanapémon ülök, a színes díszpárnáim között, a nappalimban, ahol Dió kutyám értetlenül folyamatosan nyalogatja a lábam, tokaji szamorodnit iszom, rum cocot eszem és SzSzszel közös számainkat hallgatom, mint például:

Nem lett volna fer SzSzel szemben, ha itt olvassa, hogy vége... Ezért  szintén nem től korrekt módon, emailban megírtam. Tudom, majd átbeszéljük...

Én ezt most elengedem. Elengedem a blogot, SzSzt, a múltat.

Újrakezdem.

Ha megvan a hol, és a hogyan...

nem fogom die kirakni az új blogot. De aki emilben kéri az elérhetőségét, annak nagyon szívesen meg fogom adni.

Köszönöm, hogy velem voltatok é tartottátok bennem a leleket, nagyon hálás vagyok nektek!