kevésbbé viharosan, de elköszönök ismét. Megvan az új hely, az új blog. Aki kéri elküldöm, aki kérte elküldtem. Ha meg mégse, akkor tessék az orromra koppintani, hogy hello, engem kihagytál. Zárom soraim magamközt.  

Egyszer mindennek vége. Ahogy ennek a blognak is. Egyszer mindennek eljön a befejező momentuma, ahogy ennek a blognak is.... Lesz másik. De nem itt, nem ezen a néven, és nem ennek a folytatása, és nem, nem lesz meghívós. Annyi minden Volt a fejemben, annyi mindent akartam nektek mondani…

Van ilyen, ez most ilyen. A héten nézzük Dr. Houst és az ő örök igazságait. Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést! Dr. House  

Akkor most adok magamnak egy kis időt, hogy feldolgozzam. A magányt. Az érzést, hogy tudom, hogy hol lenne a helyem, hogy hová való vagyok, hogy ki mellett vagyok én, ki mellett magától érthetődő a lét. A gyászt. A vörös rózsát, a lovagiasságot. A hiányzó normalitást. A…