Az utóbbi időben valóban nem túl sokat vagyunk együtt APK-val. Mindketten hajtjuk a saját dolgunkat. Ő emelő szerkezetet tervez mellékben, doktorit ír mégmellékesebben, és főállásban meg ugye fejleszt. Én végelszámolok, meg sz@rt lapátolok, hazaérve pedig gondoskodok róla, mint egy gyerekről...

Tegnap is...

Negyed kilencre értem haza melóból, utána még elmentem bevásárolni, vacsorát főztem, megetettem, kivasaltam, lezuhanyoztam, és beestem az ágyba. Ez olyan fél12kor lehetett, akkor ő még dolgozott az íróasztalánál...

Mire ő is ágyba bújt, én már erősen félálomba voltam. Sőt, szerintem inkább elaludtam, és megébredtem a mozgásra. Ebben a félálomban lévő állapotban sikerült tőle megkérdeznem:

- Boldog vagy?

- ? Ez most hogy jött? De igen, boldog vagyok.

- Szerinted jól megvagyunk?

- Szerintem régen voltunk ennyire jól. Most olyan szépen élünk. Szeretlek.

Itt tértem magamhoz. Kábé úgy pattant ki a szemem, mint a horror filmekben a főgonosz második halála után, mikor magához tér....

Alig aludtam éjjel...