Az első ősz hajszálam a 27. születésnapom előtt pontosan 10 nappal jelent meg a fejemen. Azaz tegnap. Pedig eddig nekem soha, soha, soha nem volt. Húgom fedezte fel, ebéd közben, hogy:
~ Jééééééééééé TE ŐSZÜLSZ!~ Dehogy…
~ Mondom! (már nyúlt is a megöregedett lobonc felé és kitépte, mint egy bizonyítékul….)
~ Bassz…. Ez meg hogy?!
~ Így! Öregszel, vazze :D
~ Ne vigyorogj! Én szőke vagyok, én nem őszülhetek, az én fejem olyan, mint apué, kevés hajam van, meg szőke is vagyok, nem érted?! Én nem őszülhetek, ÉN NEM!
~ Ne rinyálj :D Őszülsz. Sok a stressz, eddig bírta. :D
Ja… sok a stressz. APK, SZSZ, Csoki, Laposnézés, új meló, hazajárás, albérlet keresés… és minden, ami tényleg sok, és amitől TÉNYLEG baromira fáj a hátam, amitől a vállam olyan, mintha betonból öntötték volna ki.
APK… APK bár ki van bukva, nem akar elengedni, sőt most azt mondja, hogy ez feldobta a kapcsolatunk, és hogy végre megtalálta bennem A NŐT! És hogy szeret, és hogy én vagyok mindennél és mindenkinél a legfontosabb, és jön és bújik, és állandóan csókolna, rólam meg éppen kezd már leperegni a bűntudat, és eszi vissza a fejembe magát a sok-sok-sok felgyűlt, felhalmozott sérelem, és már nem is érzem, hogy jajj, de szerencsés vagyok, hogy még meg is bocsát! Nem megy. Hiába… Valami kegyetlenül és azt gondolom végérvényesen összetört. Nem bírom összeragasztgatni a darabkákat, nem csak azért, mert annyira aprók a szilánkok, hanem mert néhány örökre elveszett.
SZSZ… Maga sem tudja, hogy mit akar. Talán mégis a családjával marad, mint régen. És akkor tényleg hülye vagyok, hogy ISMÉT bedőltem neki, hogy fontos vagyok neki, meg az, hogy számítok.
Csoki. Csokival kapcsolatban megvilágosodtam. Nem adnám a barátságunkat egy kósza etyepetyéért. Ennél Többet ér. És örülök, hogy Ő van nekem. Hogy van, akivel lehet menni sörözni, és az egésznek nincs semmi, de semmi kötelezettség filingje. Ez tök jó. Megtartom ezt így, ahogy van J És ennyivel is kevesebb a stressz. Mert amúgy, működik köztünk a kémia, de tudok uralkodni magamon és jól is fogom érezni magam.
Laposnézés…. Hagyjuk. Nem bírok zöldágra vergődni vele. Vagyis először inkább magammal… Jajj, de rendbe kéne már tenni a lelivilágom.
Új meló… véglegesítettek. De attól még se a felelősség, se a feladat nem lett kevesebb. Sőt! Ezt a helyet most nagyon szeretném megtartani, vagyis, inkább most úgy mondom, hogy úgy 3 évig nem szeretnék ugrani. Ezen pedig dolgozni kell, vagyis inkább ezért… Na de erről majd máskor.
Viszont… minden sokkal-sokkal-sokkal könnyebb lenne, ha ezen a nyűglődésen túlesnék már APK-val. Tudom, hogy hosszú idő, tudom hogy szeret, tudom, hogy szar ez így, de nekem tényleg nem megy. Annnyira… nehéz. Nem akarom, hogy hozzám érjen. Nem akarom hogy megcsókoljon, és azt se akarom, hogy kedves legyen. Ne bókoljon, mert évekig nem tette, most meg minek kezdené el. Ne szakítsa meg az ő SZSZ-ével az MSN kapcsolatot, mert még akármi is lehet belőle, ne simogasson, ne nézzen rám könyörgő Shrek-macskája szemekkel, ne akarja megfogni a kezem, és ne temesse a fejét a hajamba. Ne mondja, hogy fontos vagyok neki, és hogy csak az számít amit én is akarok. NE! Nem akarom… Én csak… Én csak el akarok menni, mindenféle magyarázkodás nélkül. Nem akarom tövig rágni a körmeimet az idegességtől…. nyugodtan akarok aludni, szépeket álmodni…. és soha soha több ősz hajszálat nem akarok látni…
