Van, hogy az ember annyira fáradt, hogy úgy érzi, még a lábujjai is csak ásításra képesek. És akkor a többi testrész még csak szóba se került... Két munkahely egyszerre, 9 hónap szabadság nélküliség, stabilan instabil párkapcsolat, és még minden egyéb ami ezt fokozza.

Nem bírok feltöltődni, annyira le vagyok eresztve, 24 órás szolgálatban vagyok, ha nem a munka miatt, akkor APK lelkivilága miatt. Ez nyilván meglátszik rajtam. Görnyedt a tartásom, a szemeim alatt a táskák már nagyméretű bevásárló kosarak, ahol a bőr már az arccsontomra feszül és a fekete karikákról lassan senki nem fogja elhinni, hogy nem egy profi sminkmester meglehetősen ügyes pingálása, hanem tényleg ez a valóság. Nem találok reggelente ruhát magamra, amiben csak kicsi-picit érzem jól magam.

A melót annyira lassan csinálom, hogy az már nekem is fáj, a sziporkázó ötletek nem jönnek, minden beragadt az alvás nyákos fala mögé, a kulcsom hol otthon, hol a melóhelyen felejtem. A bankkártyámat jobb esetben csak otthon felejtem eltenni, a kenyeret meg a kést hosszú perceken keresztül képes vagyok meredten nézni, hogy ebből vajon hogy lesz szendvics.

És mégis... mikor azt gondolom, hogy a csipákon keresztül a sok rosszban semmi jót nem látok, nincs semmi, ami jókedvre deríthet, akkor egy gyors sörözés "Csokival", és helyre billen a világ. Még mindig jó pasi, és ezt minden alkalommal meg kell, hogy állapítsam... És tényleg imádom a humorát, azt meg pláne, hogy a barátomnak tudhatom. Mikor találkoztunk, nem azt mondta, hogy de szarul nézel ki, mi történt, hanem csak annyit, hogy jó látni téged. És persze kis ideig, de csupa móka és kacagás volt az a röpke két óra, aminek a végén megkérdezte, hogy mit olvasok. Mondtam, hogy hát most 3 napja semmit és elvonási tüneteim vannak, annyit válaszolt, hogy allee librije nyitva van 9ig... Majd kaptam egy gyors puszit, elváltunk, és én rohantam a libribe.

Igazából csak két mondat :) Két aprócska mondat, amit jókor és jól mondott, és őszinte volt, és nekem szólt, teljesen személyesen, mondhatni bensőségesen, pedig amúgy semmi nagy dolog nem volt bennük, mégis ez a két mondat feldobta az estém, és kicsit még kihat a ma reggelre is, és amikor a lábujjaim ásítása eltompul kellemes bizsergés fogja el őket, hogy azért akad a hétköznapjaimban olyan ember, akinek úgy kellek, ahogy vagyok.