Megvan! Megvilágosodtam. A hiba bennem van, nem az engem körül vevő világban. Mert az a probléma, hogy nem vagyok elkötelzett. Az én igencsak meglett koromra az emberek már azért néhány dologgal kapcsolatban tisztába vannak. Kellene... de én már megint kilógok a sorból...

Túl sok ajtót hagytam nyitva. Ilyen pl. a meló. Csinálom, csinálom, dolgozok, dolgozok, mert muszáj a pénz miatt, de ha valami mással foglalkozhatnék (dunsztom sincs mivel), amivel ennyit lehet keresni és még jól is érzemném benne magam, szíves örömest hagynám magam mögött. Persze, ez se rossz, de talán nem az igazi. Talán. Talán? Mert most azt érzem, hogy egyetlen lehetőség, amiért vért verejtékezve képes lennék küzdeni.

Pasi.... Nincs is, van is.... Egyik se igazi, semmilyen formában.... itt sem vagyok elég elkötelezett. Mert az hagyján, hogy fogalmam sincs, kivel, hol és hogyan akarom leélni a nyamvadt életem, de még azt se tudom, hogy fehér ruhát akarnék-e. Vagy akarok-e egyáltalán férjhez menni, vagy mit akarok. Nincs meghatározott cél, ami felé szemellenzősen törtetnék.

És ez a két fő terület, ami alapjaiban meghatározza a hétköznapjaim. És mivel egyikben sincs semmi konkrét, nincs célom, nem vagyok elkötelezve ezért csak sodródok ide-oda. Mert egy biztos. Ha valamit akarok, igazán akarok, akkor azt tűzön vízen keresztül viszem, és bármi áron célt érek.... De a helyzet az, hogy nincs konkrét cél....