Viszonylag későn értem haza tegnap, sokáig melóztam. El is fáradtam, éhes is voltam, stresszes is, és persze nagyon nagyon nyűgös. APK hívott, hogy még darut terveznek "Vietkong"gal későn fog jönni, a boltot intézzem. Mivel én még mindig úgy éreztem, nem vagyunk éppen beszélő viszonyban, ezért rövid átgondolás után arra jutottam, hogy nekem nem kell semmi a boltból, ő meg vegyen magának másnap ott tízórait, ahol akar.
Hazaértem, befűtöttem, engedtem egy kád forróvizet, kezembe vettem az inni és élni hagyni 9. kötetét, bedugtam az mp3-am és egy jó órát áztattam magam. A forróvíz kivette belőlem az ideget, a könyv pedig visszahozta az életkedvem. Hatvanhat törölközőbe csavarva megálltam a szoba közepén és farkas szemet néztem szobánk új ékével, a gobleinnel. Ezt a kört a kivarrt kép nyerte, mert csipogott a telefonom, ez elvonta a figyelmem. SZSZ írt, hogy éppen bulizik, és osztrák bort iszik. Ezt kicsit megmosolygtam, hogy jaaaaaa, hogy osztrákot, olyan nincs is. Aztán egymást követték fejemben a kósza ötletek, és azon kaptam magam, hogy basszus, az Andante, az én borom! Így nagy óvatossággal és mérhetetlen tisztelettel felbontottam az üveget, megszagoltam a dugót, kiöntöttem egy keveset a kristály boros poharamba, a fény felé tartottam, megnéztem a koronáját, bele- beleszagoltam, és az első korty annyira jól esett. Édes volt, mint a méz, de mégsem volt ragadós. Nehéz de egyben mégis légiesen könnyű. Finoman elbódított, lassan a hatalma alá kerültem, igaz mindezt önként és dalolva tettem. Szerelembe estem a borommal...
Ahogy andalogtam a borommal, és élveztem a régi, de mégis mindig új varázslatot, újra szembe kerültem az ellenséggel. A goblein. Ott pöffeszkedett a rózsám helyén. Kevélyen és kihívóan. Ez csak egy vacak kézi munka. Még csak nem is gondos munka. Szépnek egyáltalán nem mondható, ízlésesnek meg... na azt hagyjuk. A megrágott alma a szürke gyűrött terítőn és a kék kancsó... pfff... És a kerete.... jajjajjj azaz igénytelen, lakkozatlan ronda, világos fenyő... Megvető vigyorra torzult a szám, és megmondtam a kivarrt ellenségemnek, hogy hát én leakaszthatlak, de te engem nem. Levettem. Visszaakasztottam a rózsám. Lehet, hogy a bor miatt, de határozottan éreztem a győzelem mámorát. Beraktam egy szemetes zsákba, na nem dobtam ki, csak a szekrény mélyére száműztem. Elégedett voltam.
Mire APK hazaért, addigra szerelmem teljesen magamévá tettem. Így amikor elkezdte mondani, hogy én mennyire nem tartom tiszteletben az anyja munkáját, és hogy miattam soha nem lesz otthonos a lakásunk, akkor csak ennyit mondtam neki:
"ha azt szeretnéd, hogy anyád gobleinjétől legyen ez a hely otthonos, akkor te azt akarod, hogy ez a te otthonod legyen, és egy pillanatig sem szeretnéd, hogy ez a MI otthonunk legyen. Így, ha ragaszkodsz a gobleinhez, csak nyugodtan. De akkor számolj a következményekkel"
Próbált vitázni, veszekedni, de végül belátta, értelmetlen. Így a goblein örökre a szekrény mélyére költözött.
