Az elmúlt pár napban eltűntem kicsit. Igazából nem eltűntem, csak benyeltek a mindennapok. Napközben "suli"ba voltam, este meg dolgoztam, így a blogra egyáltalán nem jutott időm, hiába halmozódott fel bennem egy csomó minden, amit ki KELL adnom magmaból. A legjobban per pillanat a tegnapi nap akar most kitörni belőlem....

A suli nem más, mint egy menedzser képzés. Asszem erről nem írtam még, hogy a főnököm elküldött erre, hogy jó és képzett vezetője legyek a kis csoportomnak. Ez ugye tök jó. Mert akkor látja a perspektívát bennem, és az se zavar,  ha ő tényleg a bennem rejlő potenciál miatt kedvel. Neki lehet, másnak nem. Szóval. Megvolt ez az oktatás, tréning, és halálra élveztem. Kommunikáció, csoport vezetés, konfliktus kezelés.... csupa nyalánkság, ami amúgy is érdekelne. A végén kiértékeltek minket, pontokat kaptunk, és hát félre a szerénységgel, magasan vertem a többieket. az értékelésemből is az jött ki, hogy vannak még a "csoportvezetőségemnek" gyermekbetegségei, de összeségében erre rendeltettem. És ez baromi jól esett, mert én voltam a legfiatalabb, meg legkevesebb tapasztalattal rendelkező. Ez az értékelés megy az én főnökségemre is, ami tök jó. :) Ilyen menjen rólam bármikor.

Hazaérve elmeséltem APk-nak, ő meg csak gúnyosan mosolygott. Hogy... jaa.. jó... akkor ez is kamu. Na ugye akkor ezt fejtsük ki de nagyon gyorsan. Erre felhozta a "lámpa-ügyet", hogy szerinte azt is szarul kezeltem. A lámpa-ügy a következő:

Az irodában a plafonról lelógó lámpák baromira nem szembarátok. Ezért ki kellett cseréltetnem. A gondnokunk egy csökött vén ember (60+), akit nem lehet csak úgy ugráltatni. Ezért a következő kérdéssorral álltam elő:

"-Te "Gondnok", ezek a lámpák tönkre teszik a szemünket. Nem lehetne vele valamit csinálni?

-És mit szólnál hozzá, ha kicserélnénk?

-Dehogy probléma, ha villanyszerelő kell. Hogy nem tudod milyen legyen a cső? Hát ilyen! Ilyet szeretnénk.

-Elintéznéd ezt akkor légy szíves jövő hét péntekig? Köszönöm."

APK ezen kiakadt, hogy én megalázkodtam, és könyörögtem azért, hogy Gondnok megcsinálja a munkáját. Hogy csak annyit kellett volna mondanom, hogy: "Gondnok, jövő hét péntekre ez a lámpa erre és erre legyen kicserélve" Nem kell lelki életet csinálni, nem kell megkérni, csinálja meg ez a dolga. Mit kell itt légyszivesezni, meg köszöngetni, ez a dolga.

Na ebből olyan vita robbant ki, hogy még most is totál ideges vagyok tőle. Mert APK szerint alkalmatlan vagyok vezetőnek, mert nem kérni, meg könyörögni kell, hanem kiadni pontosan a munkát és pont. Meg mert egy főnököt nem kell szeretni.... Nyilván, de szerintem ha be van szúrva egy kérlek, egy légyszi, egy köszönöm, az nekem nem fáj, nem vesz el több időt, és az a tapasztalatom, hogy így nem jövő hét péntekre, hanem még e hét péntekre meglesz a munka. Amig neki is megcsinálják a melót, de tuti csak jövő hét péntekre. Az eredmény ugyanaz, a stílus más.

Én fenntartom a véleményem, és nem gondolom, hogy ettől rosszabb lennék. Ő viszont határozottan állítja, hogy kiröhögnek a hátam mögött, és majd előbb utóbb mindenki munkája a nyakmaba szakad, és a munka helyre nem kell bevinni a lelkizést, végezze mindenki a dolgát, 110%osan, és ennyi. Nem kell kérni. Le van írva, meg van fogalmazva. Mire én felvetettem, hogy basszus, embereket kell irányítani, nem robotokat....

Hatalmasat vitatkoztunk. És igazából az bántott a legjobban az önérzetem, hogy ő úgy ítélte meg és kritizálta kő keményen minden döntésemet, hogy még csak hasonló helyzetben sem volt, mint én. Még csak tervezési vezető se volt soha. Soha nem tartozott a felelősségkörébe "ember". Mindig beosztott volt, soha nem kellett senkiért felelősséget vállalnia, így kurva könnyen beszél....

Épp elég kétségem van a saját vezetői képességeim felől, szinte folyton rágódok, hogy vajon jól csinálom-e. És nem arra lenne szükségem, hogy hazaérve APK csak még jobban aláássa a maradék önbecsülésem, és hogy folyton megkérdőjelezzen.

És ez az egész katyvasz reggle csak folytatódott azzal, hogy viccesen elköszönve odabökte, hogy azért ma ne kéreggesed ám a munkatársaid...

Annyira ideges vagyok..... brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr