Az otthon töltött hétvégéknek mindig van valami beteges hozadéka. Szerintem Torzsa miatt, APK szerint meg mert húgaim elveszik az eszem.

Az elmúlt hétvége az ő oldaláról ugye a tesója eljegyzéséről szólt, az én oldalamon meg ugye Kézműves szakított Kamionossal. Elég eltérő helyzet...

Tesója eljegyzése azt hiszem mégis felül írt mindent. Mert azóta azon parázik, hogyha megkéri a kezem, én a gyűrű alapján döntök, és hogy neki milyen nehéz dolga lesz, mert nekem a kő számít, meg mert nekem azok a gyűrűk tetszenek, amik ízléstelenül nagy és giccses kővel vannak "megáldva". Megjegyzem, hogy abban igaza van, hogy a kő legyen viszonylag nagy, csillogjon, és kápráztasson el, stb.... DE! De ez egészen mostanáig nem jött elő benne? Megint az az érzésem, hogy a gyerekkori sérelmeit kompenzálja rajtam. Hogy most le kell köröznie mind eljegyzésben, mind gyűrűben mind mindenben a bátyját. Meg kell mutatnia, hogy ő többet, jobban és profibban tesz.... Közben pedig kiszúrja a szemét a valódi probléma... Hogy volt idő, amikor ha egy műanyag gyűrűvel kérte volna meg a kezem is repesve igent mondtam volna. Most viszont teljesen más időket élünk. És mégsem veszi észre...

Ezek mind, mind ott lebegtek tegnap este, amikor elszáguldottunk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Az Allee-ban voltunk, és fel alá futkostunk, vettünk mindent és még is semmit. Én már közel voltam a teljes elkeseredettséghez, de van egy üzlet, ami a puszta látványával mindig megvigasztal. Igen, igen... ez a Swarovski. Imádom. Ez van. Szerintem gyönyörűek. Tegnap egy kisebb vita után álltunk meg a kirakat előtt, és valamin éppen morgott, amikor úgy döntöttem, hogy basszus, végig rohantam vele az egész estét. Én most bemegyek az üzletbe, és alaposan körbe nézek.

Egyszerűen elkápráztat ez az egész csillogás, és nem bírtam ellenállni a gyűrűs "pult" csábításának. Ki vannak téve a gyűrűk, és lehet próbálgatni őket. APK persze egyszerre az eljegyzési gyűrűre terelte a szót, hogy szerinte melyik lenne amit én választanék, és hogy szerinte melyik az igazán szép. Bármelyiket mutatta, egyik sem tetszett.

Aztán a képen látható gyűrűt megláttam, felpróbáltam, és megállt az idő. Tökéletes volt. Mintha az én ujjamra szabták volna. A mérete, az eleganciája a kő... Pillanatok alatt egy másik világban csöppentem...

SZSZ-szel ülünk a kocsiban, az otthonról kicsent takaró alatt valahol az egyik soproni dombon, vagy a fertőparton, fagyoskodva összebújunk, érzem a lehelletét a nyakamon, az orromban az illatát, a kezei melegségét... majd előveszi ezt a csodát, és elmondja, hogy továbbra sem ígér semmit, és ez nem egy jegygyűrű, csak valaminek a jele, hogy van valami, ami ha akarjuk, ha nem, összeköt, és erre emlékezzek, emlékezzünk... És erre az egyetlen estére megengedi magának, hogy tényleg szerelmes legyen belém....

... és akkor meghallom APK hangját, hogy menjünk. Vissza a valóságba. A gyűrűt leteszem. Megrázom magam, próbálom az előbbi képet elhessegetni magamtól, de nem megy. És csak még jobban várom azt, hogy SZSZ hazajöjjön és végre legyen egy lopott esténk ismét az ünnepek között...

...mert mondanom kell neki valamit. Fontos, hogy tudja, hogy téved. És az amitől tart, és ami egy csomószor visszaveti, hülyeség.