Az egész valahol ott kezdődött, hogy APK átjött délután, látta, hogy az egész fejem püffedt és cékla vörös, felfogta, hogy bőgtem, nem keveset, és nagyjából megértette az okát is, a kellően "vigasztaló" válasza is megvolt (csukd be és tedd el, minek nézegeted?), és valamiféle torz kompenzálásként beígérte, hogy az esti buli tök jó lesz...
Nem vártam tőle túl magas szintű megértést, ismerem a hozzáállását. De azt, hogy megígéri, hogy jó buli lesz... Na de most komolyan. Mi nem tudunk együtt bulizni. Valamelyikünk tutira szanaszét szenvedi magát. Mikor csendben megemlítettem, hogy ő elmehetne addig tesójával sörözni, nyilván nemet mondott... Sőt, fejemhez vágta, hogy tuti pasizni akarok. Nyilván...
Nyilván pasizini akarok, nem elég a gondom bajom, kell még bonyodalom a nyakamba.
APK átjött, meglátta a "buli-göncöm", gyorsan még két gombot begomboltatott, mert hát hogy nézek én ki... És innentől kezdve egész este őrzött, mint kóbor kutya a talált csontot.
Pisilni talán csak azért mehettem el egyedül, mert a női meg férfi wc szeparált. De ez még hagyján, APK táncolt! TÁNCOLT! Értékelem az erőfeszítését, ez neki olyan, mintha nekem kéne motort szerelni. Sőt, velem is táncolt. Ez kissé... khm... na. Én se vagyok egy südiiringo, de legalább nem kézenfogva rángatom egyetjobbraegyetbalra ritmusban, melyhez a felsőtest erősen meghasonlik a cinicinimuzsika koreografájára. Nagyon rövid ideig bírom a bénázását, de nem akarom megbántani, meghát értékelem a próbálkozását, na... csak hát na...
Amúgy az egész buli olyan volt, mint egy naaaaaaaaagy középiskolai találkozó. Ugyanazok az emberek, akik ezer évvel ezelőtt, kábé ugyanúgy, kábé ugyanazokkal. Jó volt. Mosolyogtam. Mondjuk azon is mosolyogtam, hogy ott volt két középiskolai szerelmem. Na jó, igazából egyik se volt az, mert az egyikkel csak baromi jó haverok voltunk, és ő volt oda meg vissza értem, a másikkal meg kerülgettük egymást, kerülgettük, aztán kiderült, hogy ismerem a barátnőjét, és eddig kerülgettük egymást. Ezen utobbi csodalegény félig osztrák, félig olasz "tünemény". Sikerült úgy kavarodni este, hogy pontosan tőle fél méterre táncoltunk, és azért adta a jeleket, na.
Sajnálom, bennem volt a kisördög, már csak a kurva rövid póráz miatt is. Picinykét szemeztem vele, vigyorgtam néha, de igaz inkább röhögtem, hogy na, de na... ez vicces... 11 év után ott tartok vele ahol akkor, de ez mindegy is. Már az is pozitiv, hogy megismert, az meg meglehetősen nagy bók volt, hogy mutatta, a szíve még mindig értem dobog. És persze gőzöm nincs, hogy APK nem akarta ezt észre venni, vagy télleg nem vette észre...
A lényeg, amiért leírtam ezt az egészet. Lehet rövidre húzni a pórázt, lehet annyira szorosan tartani, hogy az ember lánya megfulladjon. Hogyne lehetne. Csak nem kell csodálkozni, ha annál nagyobb az ellenállás, és annál nagyobb és trükkösebb a szabadulni vágyás. Valszleg, ha APK hagyott volna kicsit, nem ordított volna a lelkem, hogy el innen, ki innen, szabadulni innen!!!
Talán akkor nem kapott volna Anyum egy sms-t hajnalba:
Ich liebe dich. Noch immer. Treffen wir! A
Hozta Anyu a telefonját, hogy na ez meg mi?! Én meg vigyorogtam, hogy tééényleg! Anyunak még az a nagyon nagyon ősrégi száma van, amit én ezeregy évvel ezelőtt használtam, és osztrák-olasz tünemény még ezt ismerheti....
