még rémlik a név, ahogy Anyu lelkesen újságolja úgy 15 éve (bakker, olyan öreg vagyok, hogy 15 éve is történtek dolgok), szóval jön haza melóból, és mondja, hogy kapott receptet. Az intelligens krémes receptjét. És hogy ez mekkora fantasztikus, mert attól intelligens ám, hogy ez tudja, hogy melyik az alja és melyik a tetejje, és maj úgy fog ám megsülni a massza, nem kell bíbelődni vele mint „Apátok francijájával”.

Mivel agyam szita, emlékszem ugyan, hogy megcsinálta, nekünk ízlett, de ahogy Apu meghallotta, hogy ez ugye krémes lenne, méghozzá intelligens, és mostantól ilyen lesz… asszem egy hét mosoly szünet volt náluk, és talán az elmúlt 15 (teattyaúristen – ahogy mondaná Dzsenisz a Jóbarátokból Csendlörnek) éve kétszer, ha készült ilyen.

A minap olvastam Mazsinál, hogy ő bizony csinál… én meg ugye édesszájú és kísérletezősdis lévén kedvet kaptam, és úgy voltam vele, hogy a csokipoci diétában vasárnap reggelire engedélyezett palacsinta helyett majd eszek ebből egy kockácskát.

És hát ugye nem úgy kezdődik ez nálam, mint afféle cigányoknál a recept, hogy „lopj egy tyúkot”, hanem irány spar-ba, de ha azt se tudom mit vegyek… Toporgok spáréknél, hívom Anyut, nem veszi fel, hívom Kézművest nem veszi fel, hívom PlázaCicát, felveszi….

-Mizu?

-Otthon vagy?

-Jajaja, épp  hajat vasalok, este megyek buliba, Gézával, Bélával, Ferivel, Zolival, LagziLajossal (és valahány név a naptárban), és még nem döntöttem el mit vegyek fel, mert ha a kis feketét akkor ahhoz magas sarkút kéne vennem de akkor magasabb vagyok a  pasiknál, ha farmerbe, akkor sportcipő, de hát akkor hogy fessem ki a körmöm, nincs olyan lakkom ami megy a felsőmhöz, meg melyik felsőmet….

-Figyi később megdumáljuk, most segíts lécci.

-Este buliba mész? Feketét vegyél fel, meg előtte menj szoliba, mert érted a fekete slankít a szoli meg… hát na nem lesz olyan hulla színed…

-Inetlligens krémes recept kéne, spárba vagyok, mit vegyek.

-Honnan tudjam?!

-Anyu receptkönyve?

…..

Megtalálta, bediktálta, de azért leizzadtunk… Kissé nehézkes a mi kommunikációnk. Biztos, azért mert nagy a generációs szakadék köztünk… :D

Azt azért szögezzük le, hogy 3 cukrász mellett én nem nagyon villongok a sütés terén. Főzni OK, na de sütni…

Ezért nem kell csodálkozni, hogy bár a hozzávalók alapján nem tört fel torkomból a tini-horrorokból jól ismert sikoly, de kissé nyugtalan voltam. És láttam szörnyű halálom, mikor a margarint a porcukorral habosra kellett volt vernem. Mert már vizionáltam, hogy a habverőmet ismételten megszállja valamiféle sátáni erő, melynek következtében súlyos margarin darabkák hullanak az égből a porcukor őszies fullasztó ködén át…

Szerencsére ez most csak vízió maradt. Azt csináltam ugyanis nagyon kis leleményesen, hogy a keverő tálam tetejére folpakkot feszítettem (postásgumival), böktem rá lukat a robotgépnek, és jöhetett az öldöklés. Izzasztó 20 perc után megveregettem a vállam, hogy nem vált csatatérré a konyha, az ördögi erők kordában tartva, és habos az a flancos margarin, mint a nagykönyvekben.

A krémes többi részének véghezvitele már tényleg gyerekjáték. Igaz, a sütésnél kicsi-picit túlsült a teteje, de ugye a porcukor az nem csak az ízéért van, hanem tökéletes botox-a az ilyen kis szépséghibáknak.

Nagy büszkén tálcára tettem és vártam, hogy bicajos és Apk istenítsen, hajlongjon a csodás képességeim előtt, már előre láttam, ahogy piedesztára emelnek, mire bicajos a második falat után megkérdezte:

-Ez sült madártej?

De azért összességében kellőképpen finom lett.

Ui: a fényképét már megint képtelen vagyok ide berakni :S