... felettébb izgalmas, de még annál is kényelmetlenebb.
Éjjel negyed három van. Ma komolyan nem akartam tovább dolgozni, mint éjfél. De tényleg. Mert már most olyan az agyam, hogy az ezen szerv elfogyasztásáról hirhedtt zombik is finnyásan visszadobnák Frankenstein pincér úrnak, hogy de kérem, ez már szottyadt.
Mégis. Nekrofíliát követtem el sejtjeimen, és a döglött lényemnek egy utolsót odab@szva még úgy egy óráig dolgoztam. Aztán filmszakadás...
... majd a rémület műanyag, fojtogató polipkar szerű nyulványa zsibbadásig szorította lábam. Nem túl kellemes erre ébredni. Sőt. Félelmetes, főleg ha elsőre az ember lánya azt se igazán tudja merre van, hol fekszik, mik ezek a villódzó lámpácskák a feje alatt, és milyen kemény izére csorog a nyála, hogy aztán kicsi, hideg tócsába összegyűlve még rosszabbá tegye az ébredést, ahogy belenyúl.
A laptop tápkábelje a lábamra tekeredett, - ha esetleg nem volt világos - , a gépet magát meg valami faramuci pózban párnának képzelve a fejem alá gyűrtem. Mondjuk legalább annyi ösztön volt bennem, hogy eme csodás művelet előtt összecsuktam.
Most meg képtelen vagyok elaludni, mert a hülye testem azt hiszi, hogy kialudta magát, és most fel van ébredve... pfff...........
Még jó, hogy ma már péntek van. Holnap meg szombat. Amikoris dolgozhatok. Mert szeretek dolgozni hétvégén...
