...mindezt azért tenném, mert fejet hajtok a mások által nekem elrendelt sors előtt. A kötelesség tudat, az együtt átélt nehézségek végett, és mert az, aki nekem kell, annak én nem kellek, vagy lehet meg sem találtam azt, akinek tényleg kellenék.

Annak a házasságnak nem az igazi szeretet lesz az alapja, hanem az "ha-eddig-működött-ez-után-is-fog elv.

Mozgató rugója nem a közös élet, hanem a mások általi elvárásoknak való megfelelés.

Az egyéni vágyak teljes megsemmisülése, hiszen egy magasztosabb cél létezne abban a kapcsolatban, hogy a gyereknek ezerszer jobb legyen, mint nekünk, és ezér a saját álmainkról egyszer s mindenkorra le kell mondani.

Az az esküvő nem az enyém lenne. Már előre meg van tervezve. A hely, az idő, a menü, a vendégség, aminden.

Az a család nem az enyém lenne. Eddig sem volt semmi közöm hozzá, ezután sem lenne. Engem ott nem szeretnek, és persze, én sem szeretem őket.

A boldogság, az nem közös lenne, hanem a születendő gyereké.

S hamár gyerek, a szex nem lenne más, mint a nemzés eszköze. Hiszen eddig sem élveztük, később miért lenne másként.

Közös munka, közös megoldandó feladat lenne.

Nem lenne játék, nem lenne huncutság.

Előre eltervezett lépések folyamatos és precíz terv szerinti megvalósítása lenne.

Abban a házasságban én rab lennék. Nem lenne többé blog. Nem lennének többé könyveim. NEm lenne többé örömem, sem bánatom. Nem lenne életem. Lenne egy gyerekem és egy férjem. Annak élhetnék, minden más elítélendő....

És rühellem magam azért, mert nem tudok megfelelni az elvárásoknak, hogy megvan mindenem és még sem kell, hogy tudom, Apk jó ember, és szeretem, de ez a valódi boldogsághoz kevés, persze egy másfajta világhoz mindenképpen elégséges....