hm.... igen, igen ő az a kategória, akit nem rugdalnék ki az ágyamból.... és ahogy tegnap fészen ígértem, beszámolok a Bradley-s álmomról.
A hiba az ugye csak annyi, hogy bár már félálomban irogattam ezeket Nektek, hogy én majd vele fogok álmodni, de egyértelmű, hogy az álmokat irányítani nem lehet. Így, most engedem szabadjára a gondolataim...
Kicsiny magyar hazánk nem bővelkedik szexis félistennek tetsző hálivúdi színészekben, ezért még egy álomban is igencsak valószerűtlen Bradley-vel csak úgy az utcán összefutni, és örök szerelembe esni. Sokkalta valóságosabb mondjuk, ha egy reptéri váróterem az ismerkedés helyszíne... A gép késik, mondjuk a kinnt dúló vihar miatt. Sőt! Vulkáni hamuval fűszerezett tombló tornádó miatt. A repteret és az oda vezető utakat is mind mind lezárták. Két napja vagyunk már bezárva minimum a reptérre... Én iszonyatosan éhes vagyok, és jó kávé és friss kifli már csak VIP váróban van. Nem bírok a korgó gyomrommal, egy óvatlan pillanatban belógok. De a szemfüles őrök csak kiszúrják, hogy nem odatartozom. Nem lehet eldönteni, hogy a kopott farmerem, a falnákságom, vagy csak az hogy az addig eltelt két napban még nem láttak ama kicsinyke kis teremben a lebukásom legfőbb oka. Amikor észreveszem, hogy felfedeztek, eljátszom, hogy de hisz ismer itt mindenki, csak... és a taktika részeként az első, hátulról szimpatikus kopott farmeresnek elgagyogom, hogy két kifliért és kávéért ugrottam csak be, és kifizetném, de azt nem lehet, és ha már ilyen őszinte vagyok, legyen olyan kedves, és falazzon nekem az őrök előtt, aztán meghívom majd vmi töményre a nem VIP váróban, mert ott lassan csak pia marad...
Igen, az első hátulról szimpatikus kopott farmer gazdája ez a pimasz vigyorú fickó, aki persze naná hogy persze benne van a játékban, szélesen vigyorog, és együtt rázzuk le az őröket. Nem ismerem meg elsőre, de mikor ő is viccesen teletömi a zsebeit gyümölccsel, meg kiflivel és egy üveg bort csap a hóna alá, hogy akkor menjünk igyuk meg azt a töményet, aztán csapjunk egy reptéri pikniket... már tudom, hogy a szívembe zártam. A titokzatos idegen a reptér egy elhagyatott részéhez kalauzul, egy faltól falig ablakhoz, ahol leveszi a kockás ingét, a földre teríti, arra telepedünk és falatozni kezdünk. A második pohár bor után megjegyzem, hogy ismerősnek tűnik, de biztosan csak összekeverem valakivel. Kék szeme hamiskásan megcsillan, olyan közel hajol hozzám, hogy a fülcimpámon érzem az ajkai melegét, ahogy azt súgja, hogy meglehet, már találkoztunk. Kicsit hátrébb húzódik, de már közel sem tart tőlem akkora távolságot, mint az előbb. Tölt még bort, és együt csodáljuk, ahogy a sötét éjszakba a villámok fényes sebet hasítanak.
A bortól és a fáradtságtól kimerülve egymásba gabalyodva, egymást melengetve elalszunk, mint két régi jó barát... Édes álmainkat a hangos bemondó zaja szakítja félbe, amiben közlik, hogy vihar elmúlt. Ébredezünk, kócosan és gyűrötten, de vigyorogva viccelünk a másik nyomorán. A kis andalgásunk egy nagy darab fekete öltönyös háromlábú néger testőr szakítja meg, aki diszkréten, de annál határozottabban mellénk lép:
- Mr Cooper, please!
Nekem ekkor leesik a húszfilléres, nézek nagy szemeket meregetve, ő egy csábító mosolyt küld felém, megfogja a bal kezem, a farmere zsebéből elkap egy tollat, a fogával lehúzza a kupakját, kinyitja a tenyerem, és egy telefonszámot, meg egy e-mail címet ír bele, majd a végén belecsókol... Kacsint egyet, és megköszöni az estét. Felkapja a földről az ingét, a vállamra teríti, és nagy léptekkel a testőre után indul. Mikor már azt gondolnám, hogy ez ennyi volt, és nem is velem történt meg, visszafordul, egy ugrással előttem terem, és hosszan, forrón megcsókol....
