A lényeg, hgy nem luxusban nőttem fel. Sőt.

Maradjunk annyiban, hogy a hónapról hónapra élni és a hóvégi kenyér a legfinomabb étel nem ismeretlenek előttem. De ez rég volt.

Annyira emlékszem, hogy Anyu az aranyág műsornál, vagy egyéb gyűjtéseknél mégis mindig mindig adott, küldött, tett.. És sokszor elmondta, hogy inkább mi adjunk, mint kapjunk.

Ezt viszem tovább én is. Mióta dolgozok és keresek, minden évben kiválasztok egy nem agyon ajnározott nekem szimpatikus alapítványt, célt vagy közösséget, akiket havonta egy iciripicirke összeggel "támogatok". Idén a nagy hajszában még nem néztem meg, kinek adhatnék. De a dolog annyir kézenfekvő...

Mostanság nem voltam túl interaktív itt a blog világban. Ezért le is maradtam egyik kedvenc blogomon folyó ügyködésről. Mindezt most pótoltam, és mivel AKKORIS lesz munkám, idén nekik fogok küldözgetni. Mert én szeretem Tampit. Meg azt amit és ahogyan csinál. És csak külön kiemeli az egész ténykedésének nagyságát, hogy a kapott összegekről bizony elszámol.

Bár szeretnék, de most ennél többet nem tudok érte tenni. Viszont, ha sok sok olvasás után elnyeri a tetszésetek a munkája, érdemes átgondolni, hogy néhány reményvesztett éhes sorsvert kölöknek mennyit jelent az, ami nekünk sokszor úgy hullik ki a zsebünkből, hogy észre se vesszük.