2013. január 18. Vége.

Most éppen vigyoroghatnékom van. Most éppen.

Mert jelenleg nem zavar, hogy nem hívtak vissza még interjúkra. Hogy nincs kilátásba semmi.

Csokival átdumáltuk ezerszer ezt, Paragrafus vígasztalt egy csomót, Apk  jóindulatúan rugdos, Apu aggódik, Anyu bíztat, Kézműves adagolja a leszarom tablettát, PlázaCica a maga módján eltereli a figyelmem, SzSz pedig némán áll a háttérben és megtart.

Ez most kicsit olyan védőháló néküli ugrás. Talán az első, amikor nem vagyok saját magam által túlbiztosítva, sőt sehogyse. Most kicsit bíznom kell a jövőben és az emberekben akik szeretnek. És bevallom, ez a legnehezebb. Mert én nagyon szeretem Őket, de mindig mindig építettem ezen tudat ellenére is egy kis mentsvárat, mert senki terhére nem akartam lenni, és én nagyon szívesen segítek bárkinek.

Na de akkor nézzük mit tanultunk.

• tényleg vannak "csak úgy"-ból gonosz és rosszindulatú emberek
• a politika és pénz sokszor mindenek felett
• naív vagyok
• hallgatni kell az első megérzésre
• nem szabad félni a jövőtől
• tisztelni saját magam, és szeretni is magam

 Na szóval. Ez egy rossz korszak lezárása, amit én magamtól biztos nem tettem volna meg, mert mazohista vagyok. És nyitánya egy újnak, amiben igenis bíznom kell másokban, magamban, és ÉLNI kell.

Szóval akkor ma ezt befejezem és elkezdek ÉLNI. :)))