Nem is tudom, hogy történt, a lényeg, hogy szereztem egy új "lovagot". Kedves, segítőkész, vicces, és gőzöm sincs hogy néz ki.

A leglényeg, hogy el akar adni nekem valamit. De miután többször beszéltem vele telefonon, és napközben cseten, tegnap este kaptam tőle egy olyan e-mailt, amire nem lehet mit mondani, csak azt hogy cuki, és mosolyognom kell. Így látatlanba annyira lelkesedik értem, a humorom, a hozzáállásom és a "kedvesen csengő" hangom miatt, hogy én azt nem is tudom igazán leírni nektek.

Minden esetre mosolygok rajta, meg kicsit magamon is, hogy mirefel ez a hatalmas lelkesedése irányoba... Hmm... lehet nem hoztam eléggé az irónikus formám, vagy ő nem tudja, hogy engem határozottan eltanácsoltak az zeneiskolától, azért gondolja olyan olyan csengőnek a hangom. Vagy csak simán süket.

Tényleg, zeneiskolás eltanácsolásom sem meséltem még. A kicsi Verde volt vagy 7 éves mikor a zeneiskolai "felvételre" izzadó tenyérrel készült, már megálmodta magának a zongorát, de még inkább a klarinétot, mikor kiállt az osztály és a vénséges nyanya zenetanár elé és elkezdte énekelni a Kiskacsafürdiket. Addig jutott szegény tehetségtelen gyermek hogy "Kis kacsa für...." Mert a nyanya megszólalt:

"Köszönjük, leülhetsz...."

És innentől kezdve csak és akkor énekelek, ha magam vagyok, vagy ha kínozni szeretnék valakit.