Akár ez is lehetne a címe egy csöpögős romantikus szappan operára hajazó epekedő bejegyzésnek. Az életnek azonban semmi köze a tejszínhabhoz, így a cím csak arra utal, hogy reggel kicsúszott egy nagy üveg méz a kezemből, apró ragacsos szilánkokra tört, én meg természetesen mesztélláb* készültem elfogyasztani a szükséges koffein adagom, így a csempét beterítő aranyló nektrába kevertem néhány csepp hemoglobint a talpamból.

Mikor Lakóbarát kitámolygott a konyhába, nézte, ahogy küzdök az elemekkel (mert a méz az k.vára ragad, nem lehet csak úgy összesöpörni, de rohadtul nem ám), és csendben megjegyzete, hogy velem nem lehet unatkozni. Meg akinek gyerek kell, előtte kölcsön kéne adni egy hétre engem.... Hát köszi.....

De ha már romantika, a Chevis srácról még nem meséltem, akivel kábé egy időbe járunk dolgozni, és még a migrén előtt összevigyorogtunk. Na ma veresenyesdit játszottunk a nullásra menet. Tiszta forma1. :D

*lehet vitatkozni, hogy mesztélláb, vagy mezítláb