Betegségnél fejeztem be, kezdem is onnan. Helyre rázódtam, de szerintem lelki eredetű. Mert a torkom fáj, és lázam van/volt. Az nálam mindig valami elfolytás, valami ki nem mondott izé.
Aztán van itt ez a nagy londoni vihar és van kiért aggódnom Londonban, aki már nem is emlékszik rám, én mégis aggódom érte.
Aztán hogy Kézműves a maga 25 évével olyan felelőtlen és gyerekes és magához nem méltó viselkedést produkál, hogy tényleg csak pislogok.
Akad még olyan gyerek játszótéren való nézegetése aki nem az enyém, de mégis magaménak érzem, mert az apja szombaton totál elcsigázottan az én ezüst színű szőnyegemen nyúlt el, csukta le a szemét, és engedett meg magának fél perc csendet.
Meg egy egyre rosszabbul levő Lowrider, aki makacsabb mint én....
Anyuban való lélektartás...
És a legjobb, a kis kópém. Aki kirajzolja jövő vonalát. Én vagyok a magányos kutyasétáltató nénik következő generációja:
Mindenféle feltételezéssel ellentétben, Ő nem nyuszi, nem tengeri malac, nem macska. Ő egy babakutya. Aki nevet keres. Imádja az ezüst szőnyegem....
(hmm... valami van ebben a szőnyegben, hogy mindenki imádja)