Verde, was würdest du machen, wenn deine Wohnung fertig wäre?*

Főnököm

És a fenti kérdésre az Volt a válaszom, hogy nem szoktam unatkozni, mert tenni kell, menni kell, lenni kell,és nincs megállás, nem lehet lazázni, mert helyettem úgyse csinál meg senki semmit, és akkor......

Nem panaszból, de tényleg igyekszem minden percem kihasználni, nincs nagyon üres járat, ha meg lenne, akkor azonnal kitöltöm. Meg se hallom magam a sok tennivaló halomban. Csak csinálom, csinálom, csinálom.

SzSz tegnap valami ilyesmiért cseszett le, hogy elég lenne hazafelé vezetnem, nem pedig neki óbégatni a telefonban, aztán postázni, hazamenni, kutyázni, edzeni menni. Hogy vegyek már vissza, és egyszerre csak egy..... pff.... könnyen dumál, akinek mindene megvan..... aztán fejhez Kapok, hogy baszki, nekem is megvan mindenem, és most sírhatok itt azon, hogy szingli, meg mindjárt harminc és gyerek, de ha veszek egy mély levegőt, akkor azért látom, hogy egy egészséges párkapcsolatra még nincs kész a lelkem, és amúgy amennyire lehet, minden rendben van körülöttem, csak nincsenek a dolgaim "túlbiztosítva".

De visszatérve az eredeti kérdésre... Főnököm úgy gondolta, akkor majd unatkozni fogok. Hát de nem. Mert itt van Dió, aztán meg járok Aikido-zni.

Dió reggelre összenyalogatta a velúr cipőm, így az úgy nézett ki, mintha megmászták volna  a csigák.... (szörnyű, de valahol meg írtó cuki) Amúgy egyre jobbak a szobatisztasági szokásaink. Csak az a szép ezüst szőnyeg ne irritálná....

És a tegnap esti Aikido... Én élvezem, tényleg. Csak engem ne bántsanak. Ami azért ugye nyilván hehehe..... mert ha én vagyok az uke (a támadó), akkor úgy földhöz csapnak, hogy nyekkeni sincs időm. Természetesen eszméletlen béna vagyok, de a régóta odajáró profik azért sokat segítnek, vagy éppen baromira a földhöz csapkodnak.  Mondjuk az is jó. Eddig szerencsétlenkedseim nem jártak komolyabba harci sérüléssel, kimerültek néhány foltban a karomon. De tegnap... tegnap úgy beleszaladtam (szószerint) egy ütésbe, hogy a jobb kezem szóköznyomkodó ujja hátrafeszült, és most olyan, mint egy elefánt kislábujja. Aztán meg mivel eme fontos védekezeő szerepet játszó ujjacskám kiesett, megbillent minden egyenem és súlyom, és meghúztam az oldalam. Jelen pillanatban nem is tudom mi fáj jobban....

De leginkább csak röhögök magamon, hogy még mindig képes vagyok úgy viselkedni mint egy hisztis óvodás, hogy ide mindent, DE AZONNAL! Pedig csak élvezettel csokit kéne majszolgatnom a kanapém sarkába kucorodva, közben pedig Dió csuklásán vigyorognom.

*Verde, mit fogsz csinálni, ha kész lesz a lakásod?