...megkaptam.
Már vártam, mikor fog végre írni nekem SZSZ, valami olyat, ami az egyik vagy másik irányba, de eldönti a sorsunk. Hajnalban meg is kaptam. A mondat:
Mindkettőnknek jobb lesz ha soha többet nem találkozunk és nem beszélünk egymással,...
Csak azt tudtam magamban mondogatni, hogy
"nemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnem" Egyáltalán nem ezt akartam. NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!"
A telefonomról néztem meg a mélt, és komolyan egy világ dőlt össze bennem. Viszakozni akartam, hogy ne csinálja, nem akartam, én szeretem, és dehogy akarom elveszíteni, maradjon velem, legyen nekem, bármilyen formában módon, bármilyen picit is, csak tudjam, hogy egy tizedmorzsányit van Ő nekem...
...Aztán erőt vettem magamon, mert ezt akartam, nem? hogy döntsünk/döntsön. Döntött. Így döntött... Nem merem kinyitni még egyszer az e-mailt. Nem akarom még egyszer látni... Nem akarok róla tudni.... Nincs mit tennem. Vége....
Össze kell kaparnom magam, mert a hétköznapjaim folynak tovább. Dolgozni kell, menni kell, élni kell...
Nem SZSZ az egyetlen aki fontos volt és elveszett... Azt is túléltem, ezt is túlélem....
