Most őszintén. Én hűséges típus vagyok. Bár lehet, úgy tűnik, hogy csalfa és csalárd vagyok, de kielemezve a helyzetet, azért én mégis hű vagyok. Na jó.... most azért azt nem fogom állítani, hogy monogám, mert azért ebben a nyakatekert helyzetben nyilván nem... Hm... boncolgathatnák nagy lélkebúvárok, hogy mi az összefüggés a hűség meg a monogámia között, és perverz unatkozó statisztikusok mindenféle jól kinéző diagrammokat készíthetnének róla... De minegy is.

A lényeg, hogy én éveken keresztül hű voltam és az utobbi időben idióta és fanatikus módon ragaszkodtam a hűségemmel piedesztára emelt Életem részéhez. Makacsul és meggondolatlanul, még akkor is, mikor minden körülmény már ellene szólt, én még kitartottam, és ragaszkodtam. Majd elkezdtem szégyelni magam a hülyeségem miatt. És a gyerekes vonzalmam miatt. Mert az együtt töltött idő és a rossz meg a szép emlékek, amik összekötöttek minket, hát annyira nehéz volt elengedni.

De aztán egy részeg buli után, egy kóválygós reggeli hazaérkezéskor én vihogtam, ő nem, és egy nagy durranással szakítottunk....

Nem működött. Megtelt a memóriája, és telefonálni sem tudtam róla. Persze nem ezért végezte szerencsétlen kis nokia millió darabban a kövezett folyósónkon.... Hanem mert béna voltam és kicsúszott a kezemből. De ezeddigre már annyira megviselte szegényt az engem való szolgálat, hogy ugyan nehezen de még működött pár hétig.

Mire ez az esett megesett, már szemezgettem én a telefonokkal. Ezekkel az új csilli villi csoda tapi akármikkel. De mindig megráztam magam és legyűrtem a kéztetést, mert nekem van telóm és működik, meg ugye amúgyse használnám ki az ilyen hiperokoskodó bizgentyűket.

Aztán ugye eljött a kényszer helyzet, és egy szerelem első látásra samsung mellett döntöttem. Nem mondom, hogy az ára miatt nem szívtam a fogam, mert de. És bizony ez a fogszívás kicsit hozzá is járult ahhoz, hogy bár beleszeretettem, de azért volt némi tartózkodás benne, a kicsi kütyüvel kapcsolatban.

Talán kicsi kütyü megérezte a tartózkodást bennem. És bevetette minden csábító trükkjét, hogy megszerezzen. Először bevetette a törpös játékot, ami ugye igényli, hogy napjába többször is elővegyem, még akkor is, ha nem kell semmi telefonos dolgot elintéznem rajta. Aztán megmutatta, hogy hogy lehet vele emilezni, aztán meg blogokat olvasni. Meg csetelni. És akkor egy váratlan pillanatban megadta a kegyelem döfést, és felvillantott egy e-book progit....  Megadtam magam... Nem tudok nélküle élni.

Beleestem... Szeretem... És most, hogy túlvagyok vele az első könyvünkön (Meyer: A burok), valami olyan erő köt vele össze, amit eddig nem értettem. Már már függőség.

Kegyetlen dolog ez a technika.

Kicsi fém kütyük amiket tulajdonságokkal ruházunk fel. Vagy meglehet lelkük van, és nem is mi találjuk meg a nekünk való kis app-eket, hanem a kütyük tolják az orrunk alá, hogy ez a neked való...