Mr. Remington Steel mosolygósra varázsolta fancsali munkanélküli fejemet minden egyes dologtalan hétköznap. Elmélyedve kék szemében, fekete sörényétől megbabonázva majszolgattam gyér reggelimet pizsiben két takaró alól kikandikálva...
Na de álljunk meg egy szóra! Mielőtt még teljesen átmegyek vassvirágos ömlengésbe. Ma már a második dolgos napom töltöm az új helyen. Kollegák aranyosak, a cég kicsi és (hülye szó, de télleg) lakájos. Persze, majd alakul, meg kiderül, meg van bennem némi távolság tartás az egész irányába...
Holnap viszont elhúzok ismét északra. És belevetem magam a sűrűjének a legsűrűjébbe.
Ezáltal hivatalosan is vége a munkátlanságnak. Mr. Remington Steelt ugyan még párán át látom, de nem szemem könnyeinek nedvedzésén át, hanem a reggeli észheztérítő kávé közben képzelem magam elé. Ahogy át kell szerveznem mindent és vissza kell állnom, na meg felpörögnöm.
Szóóóval dolgozok. Ismét.
És úgy veszett el az a másfél hónap az életemből, mintha sose lett volna....
