Ne, nem akarom!

Nem akarom, hogy hozzám érj, nem akarom hogy megsimogasd a hátam, méginkább nem akarom, hogy az arcom felé közelíts. Nem akarom, hogy végig simítsd a hajam! Ne, ne kényszeríts, hogy a szemedbe nézzek! Ne támaszd meg az ujjaiddal az állam, ne emeld fel a fejem, ne adj papírzsebkendőt. Ne közelíts. Ne akarj megölelni, ne akard, hogy odabújjak, ne simítsd végig a combom, ne ülj szorosan mellém, ne térdelj le elém, hogy a szemembe nézhess, és végképp soha soha többet ne csókolj meg!

Ne mond, hogy ne sírjak, ne kérdezd, hogy vigasztalhatsz meg, ne mond, hogy nem értesz, ne mond, hogy te szeretsz. Ne mond, hogy tudod, hogy nehéz, ne mond, hogy tudod, hogy hol rontottuk el, ne mond, hogy mindennél többet jelentek neked, hogy megbántad amit tettél, ne mond, hogy ha én most elmegyek, akkor soha többé nem akarsz látni, ne mond, hogy neked stabilitás kell, hogy szükséged van rám, ne mondogasd folyamatosan, hogy te megbocsátottál, hogy te tovább léptél, mindezt azért mert szeretsz.

Ne, ne hozd a kedvenc csokimat, ne hozd ágyba a reggeli kávét, nem kérek dinnyét, ne ébressz fel az éjszakai rémálmomból, ne vigasztalj....

Ne.... Kérlek ne fujts meg, ne kényszeríts a maradásra, ne zsarolj lelkileg... könyörögve kérlek, ne használd fel minden gyengeségem, csakhogy maradásra bírj! Ne tegyél tönkre ennél is jobban... Ne öld meg ami maradt belőlem. Ne legyél a gyilkosom.

Amíg még maradt valami a már megbomlott elmémből, addig könyörögve kérlek, eressz el. Engedj végre el!