Sok mindenre. Eddig sem volt, most viszont, még annyi sincs. Kétségbe ejtő. És a kapkodás közepette lassan kezdem is elfelejteni, hogy mit nem szabadna elfelejtenem, vagy mit kell megcsinálnom. Lássuk a listát:
- Angolra járni
- Tornászni járni
- Bicajozni
- Olvasni
- Hallgatni a csendet
- Fürdőt venni
- Bambulni ki a fejemből, és nem gondolni semmire
- Szenvedni a Kopaszigáton
- Szoliba menni két hetente egyszer
- Lereszelni, kifesteni a körmöm.
- Epilálni (és nem borotválni) a lábaim
- Elnyúlva tévézni
- Találkozni, dumálni a barátaimmal anélkül, hogy sietnem, kapkodnom kellene
- A leárazásokat megnézni
- Bevásárolni a "csajos dolgokból" (arclemosó, sampon, fekete cérna meg tű, cipő őszre, testápoló, hajbalzsam, vatta, szemtus, parfüm)
- ......
Erre korábban valahogy mindig szakítottam valami csoda folytán időt.... De most... Hát... Hát most ugye annyira nem. Ha hazaérek melóból három eshetőség áll fenn: vagy dolgozok tovább, és egy gyors zuhany után leteszem a fejem és alszom, vagy nagyon nagyon későn érek haza melóból és egy gyors zuhany után leteszem a fejem és alszom, vagy ápolgatom APK lelkét. Az övét. Nem az enyémet, az övét. Mert hisztisen kiharcolja magának.... Mert az neki jár. Azt gondolom, hogy félő, hogy ha csak egy kicsit is jobban lenne időm és energiám magamba szállni, és a saját dolgaimmal foglalkozni, akkor az ő világának tényleg vége lenne. Néha tényleg azt gondolom, hogy csak a fáradtság, és a végső szó kimondásától való félelem, az újtól való paranoimám, az önbecslésem alacsony szintje ami még mindíg láncraver. Igaz, a vérem már annyira erőteljesen lázadozik, és van, hogy már nem tudok viselkedni, hogy kicsi a jelmez, amit rám kényszerítenek, hogy tényleg minden hajszálon füg....
Persze... lehet, hogy ezek már csak az utolsó lázongásaim, mielőtt végleg igába hajtom a fejem, megszűnök önállónak lenni, beállok a sorba... éS nem gondolkodom azon, hogy mit nem csinálok, és hogy ki miatt nem csinálom, és az miért ér többet, én magam.
Tényleg... miért ér APK nyugalma boldogsága többet, mint az enyém? Miért fontosabb az ő élete mint az enyém? Ez lenne a szerelem?????? (ez ellen a mondat ellen minden sejtem atom szinten tiltakozik, tehát ez nem szerelem) De, ha nem, akkor mi ez? Beteges függés? És ez a blog.... ez is, miért szól annyiszor róla? Miért mutat az is arra, hogy miatta nincs időm semmire?
MIÉRT? MIÉRT?? MIÉRT???
És kitől kapom a választ, ha magamat hallgatva csak a néma csend a válasz? Miért hallgat most körülöttem minden? Tudom, kaptam már millió meg egy jelet, hogy jó lesz, ha lépek... Mégis... mi kellene még, hogy tényleg megtegyem? Mi az, ami ennyire visszatart? És hol lelem a választ a kérdéseimre?.....
