A festés megtörtént. Ez tény. A hajszínem? Mintha mit se változott volna. Talán kicsit szőkébb, talán kicsit vörösesebb lett. Olyan a fejem, mint Pumukli szőkében. Nem rossz, nem rossz, de egy biztos: nem az igazi...

És mindezeken túl most az egész hajfestés izgalmát elnyomja valami....

Az ember hajlamos ráparázni kis dolgokra, hogy a nagyoknak hátat fordítson. És milyen tökéletes para volt erre ez a hajszín változtatás!

De kicsit felnyitották a szemem. Otthon, hétvégén összefutottam barátnőmmel, akit szintén nem nevezek nevén, ezért legyen Ő "Paragrafus" (nem túl kedves, de felismerhetetlen, jobb nem jutott eszembe, bocsánat). Szóval vele beszélgettem, és én is tudtam, hogy totálisan le voltam amortizálódva, meg már amúgy sem volt semmi kedvem foglalkozni magammal, mert minek? Még a hajfestés előtt találkoztunk, így a hajam csapzott volt a négyzeten, a körmeim tövig lerágva, smink zéró, farmer, póló, mert amúgy meg minek más? Minek?

Aztán miután jól kitárgyaltuk mindkettőnk hülyeségeit, a sok hasonló eszementségeink, feltett pár kérdést: reggel sminkelsz? hordasz szoknyát? De miért? Miért nem? És a válasz az annyi volt, hogy ha "foglalkozom" magammal, pl körmöt reszelek, akkor közben agyalok, és azt most nem akarok. Basszus, inkább homokba dugom a fejem, falom a könyveket, és úgy csinálok, mintha minden rendben lenne, pedig nem. Kupibbnál kupibb van az életembe. Akkora kupi van benne, hogy takarító brigádot kellene alkalmaznom... :(

De! Igaza van. Nem hanyagolhatom el magam, attól semmi sem lesz jobb. Úgyhogy: reggel ma erősebb sminket csináltam, a drágább parfümöm használtam, és meló után elmegyek szoliba. Aztán szépen lassan, nagyon nagyon lassan megint visszaépítem magam :)

És ide is csupa vidám pozitív dolgot fogok írni, mert lesz bennem annyi erő, hogy ne csak keseregjek. Nem vagyok én olyan... olyan kesergős :)