Korábban már talán említettem, hogy ez a hétvége a rendezvény szervezésről szól. Azt, hogy ez milyen rendezvény.... nevezzük üzleti szemináriumnak. Vannak kétségeim kétkedéseim az üzlettel kapcsolatban több okból is, de ezt inkább hagyjuk. Mint már mondottam volt, mindenki a maga bőrét viszi vásárra.
Na szóval, ezen a szemináriumon az "üzleti élet"ben abszolút járatlan kisbolti eladóktól kezdve, a szomszéd pedikűrösig, az avon tanácsadón keresztül, az autósoktatón, könyvtáros nénin át, a kedvenc nagymamáig mindenki megtalálható. Nyilván jártasságot szeretnének az üzleti életbe... (na ezt hagyjuk is...). Összességében mind nagyon aranyosak és kedvesek, rendkívül szerethetőek. Tényleg. De nem is róluk akarok írni, bár szerintem pszichológia szakon ebből még egy nagydoktorit is össze lehetne hozni.
Aki viszont figyelemre méltó egyéniség, jelen esetben nem a hallgatóság tagja, hanem staff, mint jómagam. Szerencsétlenségemre egy irodát kaptunk. Már múlt alkalommal is a hölgy az idegeimen táncolt, pedig akkor volt olyan mákom, hogy az aréna másik végében volt. A jelen helyzet így egy katasztrófa. De lássuk a Hölgyet:
Az első, amit észervesz az ember a Hölgyön (továbbiakban ST, mint stílus tanácsadó röviden), hogy nem vesz észre rajta semmit. Millió számra jönnek velem szembe ilyen nők az utcán. Rövid barna haj, pár szál fufruval kicsi deauerral (tuti nem tudtam megint jól leírni, hogy daajer). Vékony, de nem feszes test lógó szürke ruhák és idejét múlt sál. Egészen addig fel sem tűnik a létezése, míg valamilyen oknál fogva szemtől szembe nem kerülsz vele, mert ha ez megtörténik... rád szabadul pokol. A száját tépő, vénasszonyok viselkedésének savanyúságával mérgesre hegyezett vasvillájú, kocka magassarkúban toporgó kihaőnem ördög rád és környezetedre önti minden rosszmájú fricskáját, az őszinteség szent pajzsa mögé bújva. Menekülnél, de nincs hová, egyidő után azt veszed észe, hogy követ, hogy mindenhol ott, mindent hall, mindent lát, mindennek része, és minden, de tényleg mindenbe hibát kritikát lát, talál, keres, vagy csinál.
Iszonyat. Ez nem más mint a tömény iszonyat. A beszélgetések egyből elcsendesednek ha megjelenik, de nem azért, mert mindenki rá figyel, hanme mert a döbbenet eluralkodik a termen, ahová belép, és ahol egyszemélyes monológjába kezd. Ugyanis ő hivatásos stílus tanácsadó. Bizony. Még iskolát is végzett, papírja is van róla. Komoly dolog ám ez! Nem játék. Neki sokan fizetnek, hogy elmondja a véleményét. Mert az ő véleményéért érdemes fizetni. (na én egy fillért se adnék érte)
Egyszemélyes monológjának része, hogy kibeszél mindenkit minden téren. Két érdekes példa: Az egyik "alany" a főnöke volt. Hogy az mennyit fogyott, hogy a kiválaszott ruha mennyire tökéletes ez a ruha, a mellrészen lévő csillogó strasszok, hogy ráterelik a tekintetet az arcára, hogy milyen csodás a feneke, a formás lábai, a gyönyörű tartása.... Mindezt addig míg a főnöke is hallotta, majd mikor csak 3-an maradtunk folyt belőle, hogy jó ez a feket, mert ápol és eltakar, kár hogy nem talált normális bugyit, meg jó hogy végre más a hajszine, így nem olyan pocsék az egész megjelenés.... Ennél a pálfordulásnál komolyan ledöbbentem. Nem is tudtam mire vélni, ritka, hogy valamihez nem tudok hozzászólni, na EZ ilyen volt. A második alany az "újlány" aki ugyan azt csinálja, mint amit mi, csak hát új. (na nem mintha én a második alkalmammal olyan tapasztalt lennék) Megkérdeztem, hogy hogy néz ki az újlány, mert beszélnem kell vele. A jellemzése: "Alacsony, csípő nélküli, fekete kosztüm, csíkos pulóver, ami meg kell hogy mondjam, nem áll jól neki, sem a bőréhez nem megy, és annyira kövéríti, és lába sincs, igazán ráfért volna egy magassarkú, a nadrágja meg kicsit lóg rajta, a hajszine meg olyan egészen igénytelen. És ronda gülü szemei vannak." Itt valami kattant az agyambar, és rászóltam, hogy jó, hogy véleménye szerint őszinte, de szerintem ez rosszindulat, és jó lenne ha abbahagyná. Meg különben is, alig ismerjük egymást, honnan veszi, hogy ezeket velem megoszthatja? És most már igazán kiváncsivá tett, hogy rólam mit mondana. Nagyon gyorsan jellemzet: "Kicsit husi, túl magas, sportos lány, kötőtűvel a fejében" (Fekete csizmába betűrt nadrág kombó inggel) Nem tudtam mit reagálni, mert épp özönleni kezdett a tömeg....
Szerencsére aznap este többet nem láttam ST-t. Csak másnap. Addigra volt időm átgondolni, hogy ki is lehet ő valójában, és nem vakított el annyira a döbbent harag, mint első alkalommal. ST egy 46 éves egyedül álló nő, aki 16 évvel ezelőtt saját elmondása alapján kitaszítottá vált a paradicsomból (a jelen esemény fő rendezvényszervező cégénél dolgozott főállásba, de nem bírták a stílusát, és kirúgták), ez ketté törte az életét, azóta is azt a "hőskort" sírja vissza, próbálja szinten tartani magát, és az egész kritikus és pökhendi viselkedése egy álarc, amivel elrejti saját nyomorúságát. Magányosabban áll a világban, mint bárki akit ismerek. Az a tévképzete, hogy ismeri az embereket, és hogy ő teljesen jól csinál mindent, hogy benne minden rendben, de ha nem is tudja az ésszel, a tudat alattia jelzi, hogy hihetetlenül szánalmas és semmis életet él, és igazából senkinek sem fontos. És annyira fontossá akar válni, hogy ezzel a viselkedésével taszít el másokat... És nem érti, hogy a kevésbé tökéletes embereknek, hogy lehet ennyi barátja, ennyi ismerőse, és hogy lehetnek ilyen kedvesek... erre már már irigy. Volt időm megfigyelni... tényleg sok helyzetben szó szerint irigy. És kicsinyes. És meghal, ha nem ő lehet adott helyen, adott időben, adott emberek figyelmének középpontjában.
Összességében sajnálom. A kezdeti haragom elmúlt, és most már csak a nagyhangon cincogó szürke egeret látom, akinek már nem akarom megmondani, hogy bocsi, de az tuti, hogy olyan stílustanácsadótól nem kérnék tanácsot, aki maga eltérő szürke szoknyában és zakóban van, és a szürke szoknya csíkos, amihez egy abszolút nem passzoló csíkos inget vesz fel, na attól én nem kérnék tanácsot. Befogom a szám, meglátom benne az igazi énjét, és nem tekintek rá haraggal. Sőt, az élcelődését meg sem hallom... hiszen nem más, csak irigy....
