... mert nem vagyok hajlandó tovább epekedve várni rá. Mégis, mit gondol, hogy egy ilyen kis levelecskétől, meg néhány semmit mondó hívástól eldobom az agyam, repülök hozzá, a karjaiba vetem magam, ledobom a bugyim, és örök hűséget esküszöm neki, holott tudva tudnám, hogy én lennék számára az örök második, a "zsebhokiaszekrényben", a titkostitkostitkos szerető-legjobbbarát-lelkitárs-levelezőpartner, akinek persze mellette nem jár ki a normális élet...
Itt a vége. Nem is várok rá. Nem érdemli meg. Nem érdekel. Ha (HA) hív, fel se veszem. Tartozom magamnak ennyivel. Pont. Tényleg nem érdekel.
Tényleg.
