Tulajdonképpen sajnáltam APK-t a hétvégén. Nem csak azért, mert mérhetetlenül kemény hétvégénk volt, hanem azért is, mert olyan durva kényszeres cselekvései vannak a gyerek kora miatt. Félre ne értsetek, nem volt rossz gyerekkora. Mindig volt mit ennie, volt tiszta meleg ruhája, tanítatták rendesen, elvitték minden nyáron a Balcsira, odafigyeltek rá. Csak egyetlen egy valamit nem kapott meg. Az igazi, tiszta, anyai szeretetet. Mert mindig, ő volt a kevés, a kicsi, a nem elég jó, a bátyjával szemben. Az anyjuk (Torzs), mérhetően és láthatóan jobban szerette a bátyját, mint őt. Mindig, szegény „Lukat-beszél-a-hasadba” volt előtérben. Az ő kedvenc ebédjét főzték általában, oda mentek kirándulni, ahová ő akart, azt csináltak és akkor, amikor a bátyja óhajtotta. Mert „Lukat-beszél-a-hasadba” kiskorától szemüveges, ezért hátrányos helyzetűnek lett kikiáltva, mintha legalábbis valami fajta, súlyos testi fogyatékosságtól szenvedne, aminek okán soha, de soha nem élhet teljes életet.

Ezen egyszerű indíttatásból APK folyamatosan küzd az anyja szeretetéért. Kényszeresen meg akar neki felelni, és mindent hajlandó elkövetni azért, hogy bizonyítsa, van annyira szerethető, mint a bátyja. Gyerekesen hangzik, de ez egy komoly probléma.

Komoly probléma, mert bár APK roppant intelligens, és leképesztően okos, mégis, egy kilós földimogyorót vettünk szombaton, mert jön az anyja. Az ilyen és ehhez hasonló felesleges költekezések végett megközelítőleg a két és félszeresét hagytuk a spar-ba a hétvégi szokásos bevásárlási összegnek. Itt azért még nem szóltam, lenyeltem…. Mert azért azt megnézem, hogy mennyi idő alatt pusztít el Torzsa egy kiló sós földimogyit…  :D remélem, nem marad olyan sokáig.

A vasárnapunk pedig kész rémálom lett…. még most is árad belőlem a fertőtlenítő és tisztítószer szag. Annyit és olyan durván takarítottunk, hogy kb műteni lehetne bárhol a lakásban. A WC pereme alatt biztosan. de még a beépített szekrény háta mögött is. Mindezt azért, mert jön az anyja. Hisztériásan és a maga mérnöki precízségével végig takarítottuk a lakást. Minden helységet ketten, először én, utána ő meg én, aztán mivel ugye én nem vagyok elég alapos, ő, aztán én ugye csak oda böktem, hogy na ezt anyád megnézi, akkor látja mekkora kosz van, és majd mondja… ezért még egyszer át takarított mindent. (esküszöm, nem gondoltam volna, hogy emiatt még egyszer neki kell állnunk, s bár az oroszlán részét ő végezte, nekem kő keményen és hősiesen asszisztálnom kellett, még a harmadik hypozáshoz is) Majd ma reggel mire felkeltem már a fürdőt mosta fel újra, és a konyhában átporolt mindent. Az üvegpoharakat is tutira áttörölte még egyszer…

Sajnálom szegényt… Mert semmi köszönet nem lesz a munkájában, csak a fitymálás, és az epés megjegyzések.

Nagyon bízom benne, hogy amire én végzek a melóval már nem lesznek az albiban.