De tényleg.... Tudni érdemes, hogy az otthon minden lelassul. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a Túl a sövényen-ben, mikor a végén a Mókusnak kávét adnak, és sétálgat....

Én lennék a pösties pörgésemmel a túlkoffeinezett mókus a piciny faluba, amely úgy szűnik meg, mint a tűvel kibökött lufi. Lelassul a motollám, és rohanok az ablakhoz, hogy mi ez a forgalom, hisz délután négy van és már két kocsi elment a ház előtt.

Ebben a bioritmusba van időm belesüppedni, de amikor vissza kéne állni... hát az most nagyon nem megy.

Annyira nem  megy...

Hogy még blogot írni sincs kedvem....