Mert reggelente elbotlok az életemben...
és persze, legyen bárhogy... csak jót akarok neked. Egy kis mennyországot, hogy érdemes legyen élned, de poklot is, hogy értékeld a paradicsomot....
nem tudom elmondani mennyi nehéz ez... talán tényleg az egyik legnehezebb, amiről beszélnem kell....
álmatlan éjszakák? bele sem merek gondolni, hogy lesz ezután...
nehéz lesz úgy tenni, mintha mi se történt volna... talán tényleg tudnék majd aludni, ha úgy tennénk, mintha semmi, de semmi....
dicsőségre rég nem vágyom, remény pedig sosem volt....
biztosan nem csak ez az egy út van, és biztosan nem te hagyod nekem, mégis, nem látok más ösvényt azon kívül, mint amin vagyunk...
ez nem egy boldog befejezés....
és igen....
olyan tékozlónak érzem magam, mintha elvesztegetnék minden napot Nélküled......
(mindezt a szobádban, a gépeden, a pulcsidban, még nálad, még veled, még a könnyeiddel)
