A saját bejegyzésem visszaolvasva megjelent előttem a kép és belém nyilalt az érzés...

Lehajolok a zokogó Lelkemhez, két tenyerem közé fogom és simogatom langymeleg nyálkás kis testét, vígasztalom, és majdnem belehalok, a szenvedésébe. Az én drága kicsi lelkem kínkeserves néma sírásába, és az általa érzett éles fájdalomba...

Furcsán fájdalmas ez a kettős érzés, egyszerre vigasztalónak és vigasztaltnak lenni...