Alma rágcsálás. Elmélkedés... Séta a horgásztóhoz. Csoki majszolás. És kis odafigyelés.
Millió kavargó gondolat, rengeteg felelősség és mázsányi terhek.....
- Miért nem beszélgetünk már?
- Szia.... istenem, tényleg.... nem figyelek rád.... Szinte...
- El is felejtettél....
- Nem. Soha nem feledkezhetek meg rólad. Hallak.
- Valóban? Pedig azt hittem süket vagy.
- Hallak.
- És.... és hallod a "zokogót" is?
- A "Zokogót"? Hát nem Te?
- Nem.... nem Én zokogok Bennünk már hetek óta. Nem engem nem tudsz megvigasztalni. Hanem őt. Ő... kivált belőlünk. Elkeseredett és mérhetetlenül boldogtalan. Hát nem hallod? Nem érzed?
- Vígasztalhatatlan.
- Csak robogunk a vég felé, és közben haldoklunk.
- Elvesztjük magunkat. Mint az esőben...
- Mint mikor megáztunk?
- Igen...
- Az fura volt. Minden eső csepp a múltunk egy egy elkövetett hibája, egy hatalamas baklövése, egy másokat bántó tette, egy nem törődöm mondata volt. Először égetett....
-.... aztán agyon nyomott a súlya...
-.... és utáltuk magunkat.
-Gyűlöljük magunkat. Nincs bennünk semmi....
-...jó. És az egész...
-...csak is a mi hibának. Tönkre tettük az életünk és mások életét is.
- Jóvá tehetetlenül.
- Hallod?
- Zokogót? Igen, még mindig nagyon keserves.
- Nem. A másikat!
- A másikat?
- Pszt... hallgasd. Figyeljük...
